Fontos az identitástudat megerősítése

Átadták a Kiskakas Bölcsődét és Óvodát

[Ujvári] publikálva: 2020-08-30 16:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

"Ez az óvoda azt üzeni, hogy valóban véget ért a száz év magyar magány, és újra a gyarapodás útjára léptünk" - jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Somorján, ahol átadta a program keretében épített helyi magyar nyelvű óvodát és bölcsődét vasárnap.


Beszédében a miniszteri biztos rámutatott: az új óvodákat a jövőnek építik, a jövőt pedig úgy lehet építeni, hogy az elmúlt száz év magányának véget vetve, előre kell tekinteni és meghaladni azt, ami történt.

"Ez az óvoda azt üzeni, hogy valóban véget ért a száz év magyar magány, újra a gyarapodás útjára léptünk, újra egy nemzeti közösséget szervezünk. Itt a Felvidéken pedig azt üzeni, hogy legyen bármiféle politikai ellentét vagy éppen kudarc (.) a magyarság (ennél) messzebbre mutató közösséget alkot" - fogalmazott Grezsa István.

Hozzáfűzte: a Felvidéken, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, az óvodák építésének egy külön üzenete is van, az, hogy lelkünkben kell hordozni a Kárpát-medence közös nemzetépítésének üzenetét és meg kell vallani önazonosságunkat a szülőhelyhez és családhoz egyaránt.

A miniszteri biztos beszédében rámutatott: az óvodaprogram már nagyon előrehaladott, több száz óvoda készült el és újult meg az elmúlt két évben, és most az új intézményeken a sor. Az új felvidéki intézmények zömét a Református Keresztyén Egyház építi, ezek egyike a most átadott somorjai Kiskakas óvoda és bölcsőde is. Biztatóak a beiskolázási adatok, a demográfiai tények és az elvándorlás ellenére nő a magyar óvodákba íratott gyermekek száma. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban a Felvidéken 153 új intézmény megépítését vállalták, ebbe tartozik 22 felvidéki református intézmény is. A miniszteri biztos elmondta: reméli, hogy a program 2021 végéig, néhány esetben legkésőbb 2022 végéig befejeződik, és ezzel a felújított vagy újonnan épített óvodák száma közel ezer lesz.

A Felvidéken hétfőn Kürtön, kedden pedig Nagycétényben is átadnak egy-egy, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített új óvodát.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38,5 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében. A program keretében a Felvidéken közel másfél száz intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

Főkép: Bocskay Zsolt

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Képmutatás felsőfokon
114 magánrepülő a klímakonferencián
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--