Gyerekfesztivállal indul a nyár Fóton

Játékok vidáman és komolyan

[V.J.] publikálva: 2013-06-17 17:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Cirkuszi sátor, bohócok, koncertek, pónik, játékos programok és vetélkedők. Idén először rendezték meg a nyárindító fesztivált a fóti Károlyi István Gyermekközpontban.


Igazi kánikulai meleggel és sok programmal indult a vakáció a gyerekközpont kisebb és nagyobb lakói számára. A családi kör ezeknek a gyerekeknek a központ gondoskodó védelmét és szinte semmi mással össze nem hasonlítható hangulatát jelenti. A lakók számára tette emlékezetessé a mai napot az első Nyárindító fesztivál, természetesen sok játékkal, zenével, ahol a vendég fellépők mellett az itt élők is megmutathatták tehetségüket egymásnak és a vendégeknek.  A Károlyi kastély nemcsak otthona az itt élő fiataloknak.

Az itt felnövők számára talán még sokkal fontosabb, hogy felkészülhessenek a való élet problémáira. Sokan csak távozáskor döbbennek rá, hogy mennyire fontos a dolog felkészülni a saját magukról való gondoskodásra. Bár az intézményben csoportszinten már játékosan gyakorolják, milyen lehet a takarékoskodás vagy egy költségvetés, mégis fontos, hogy mindezek a komoly problémákkal ne hirtelen, egyedül szembesüljenek. A támogatók egyikeként az OTP Fáy Alapítvány tavasszal megnyitott O.K. központjának sátránál sokan próbálták ki azokat a játékos programokat, melyekkel kicsit közelebb kerülhettek azokhoz – a ma még sokszor távoli – kérdésekhez, melyeket a nagy betűs élet vet majd fel.

A központ nevelői számára alapvető fontosságú, hogy az itt felnövő fiatalok számára megadják a fogódzókat az első önálló lépésekhez.

Útvesztő bekötött szemmel, ahol természetesen csak egymás segítségével lehet boldogulni, vagy logikaland, amelyben szinte észrevétlenül jöhetünk rá az előrejutás fortélyaira. A mai nap természetesen a szórakozásé volt. Kicsit játék, kicsit újdonság. Rácsodálkozás a világra melybe egyszer ki kell lépni.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az amerikaiak már Kínában vannak
A Tesla meghódítaná az ázsiai óriást
PÉNZTÁRCA
Már csak az új lakások drágulnak
Nő a kereslet a nagyon kicsik iránt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Azerbajdzsán várja a focirajongókat
Baku szédületes iramban fejlődik
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1.
2023.09.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Malawi 2.
2023.09.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--