Nem könnyű megtalálni Szekszárd talán legjobb éttermét. Legalábbis a helyiek egy szűk kis utcácskába irányítják a "hol ehetünk egy jót" kérdéssel őket meglepőket. Mindenki az Aranykulacs éttermet ajánlja. Nos, mielőtt ellátogattunk ide, a Világszám kíváncsi önkéntes gasztronómusai más helyekre is betértek. Ellenőrizendő, hogy a nevezett vendégváró valóban méltó-e a hírére.

A főtér közelében található a Főispán étterem. Az épületet, amelyet éppen a térrendezés kapcsán felújítanak, könnyű megtalálni, az étkek házát már nem annyira. A sűrű állványzat mögött bújik el a pincébe vezető bejárat. A pincér vélhetően szereti a tréfát, de nem nagyon érti, mert kérdésünkre, hogy miért érdemes ide betérni, kissé értetlenül nézett ránk, majd azzal vágta ki magát, hogy itt minden jó. Ahol minden jó, ott tapasztalataink szerint semmi sem különleges. Nos ebben nem csalatkoztunk, korrekt, de sablonos, kissé íztelen ételeket kaptunk, még legjobban a menüben feltálalt chilis bab ízlet. A konyhába bepislantva a szakács is ezt ette.

Estére a helyi tinédzserek pubja maradt. Érzékelhetően itt az italfogyasztáson van a hangsúly. A gyomorkedvelők csak szükségből térhetnek be ide. A hamburger menű korántsem veszélyezteti a Burger King whopper-kreációját.

Ezek után valóban kíváncsian tértünk be a beharangozott kis mellékutcába, a szekszárdi dombok alján található Aranykulacsba. A pincérnő inkább praktikusan teszi a dolgát, mint kedvesen. A konyha azonban kitesz magáért. 14 ember 80 perc alatt megvacsorázott. A bablevest mintha a mama főzte volna, a dödölle tálalása előrevetítette az ízét. A túróscsúsza pörce pont annyira töpörödött össze, ahogy azt az ember a saját asztalára kívánja. A sertésszűz pirított hagymakarikái pedig önmagukban is igyencségként hatnak. Mindezek igazán elegáns tálalásban. A borok mellett tehát az Aranykulacs is megér egy gasztro-kirándulást Szekszárdon.