Évek óta nincs karácsonyi hangulatom. Egyszer csak eltűntek a várakozással teli napok, talán kinőttem a ’téli örömökből’- gondoltam. De aztán amikor valami csoda folytán mégis kedvem támad magamra rángatni a három réteg ruhát, kimenni a hidegbe, gyönyörködni a porcukros háztetőkben, akkor rájövök, hogy a télből tulajdonképpen sosem lehet kinőni.

Persze ettől még nem lesz megoldva az ajándékkérdés, de sok múlik a hozzáálláson. A tavalyi évben megtapasztaltam, hogy pánikroham nélkül is túl lehet élni az ünnepet, annyi a titka, hogy pénzszámolás és idegeskedés helyett inkább a másikra kell figyelni. Nem szégyelltem odaállni a szeretteim elé és megkérdeztem, mire vágynak, mondván, hogy nem szándékozom egy újabb porfogóval gazdagítani a lakást. A recept biztos siker, a tavalyi év karácsonya talán a legjobb volt mind közül, pedig semmi különös nem történt, egyszerűen csak magunkról szólt, úgy igazán.

Én akkor és ott elhatároztam, hogy úgy készülök a karácsonyra, hogy nem készülök, egyszerűen csak hagyom, hogy jöjjön, és ha ajándék esetleg nincs is, ott vagyunk mi, egymásnak.