Nem tervez nyaralást a lakosság egyötöde
[j.protic] publikálva: 2012-05-02 14:59:00 | Nyomtatás
Szlovákiában az emberek egynegyede tavaly nem ment nyaralni az idén 20 százalékuk nem is tervez nyaralást, leginkább az anyagiak hiánya miatt - adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az Eurobarometer felmérésére hivatkozva.
Azok közül, akiknek le kellett mondaniuk a nyaralásról, 51 százalék jelölte meg oknak a pénzhiányt. Azonban a nyaralók 37 százaléka is azt mondta, hogy bár az üdülést nem hagyta ki, de a gazdasági helyzete miatt meg kellett változtatnia eredeti terveit, azaz lerövidítette az üdülése időtartamát vagy megváltoztatta annak úti célját.
A felmérésben résztvevők közül a biztosan üdülni készülők 43 százaléka az országhatáron belülre tervezi a szabadságát.
A külföldi ám Európai Unión belüli úti célok közül a nyaralni készülő szlovákiaiak körében Olaszország (10 százalék) a legnépszerűbb, majd Bulgária (9 százalék), valamint Csehország és Görögország következik 8-8 százalékkal.
Az üdüléssel számolók 18 százaléka készül Európai Unió határain kívül tölteni a szabadságát. Az EU-n kívüli üdülések helyszínei közül Horvátország, Egyiptom és Törökország a leggyakoribb úti cél. Az idei eladások azt mutatják, hogy az idén a sláger-uticél Törökország lesz. Természetesen a török Riviéra iránti érdeklődés megugrása nem veszélyezteti Horvátország vezető helyét, a horvát tengerpartot a szlovákok szinte hazai úticélnak tarják. Tavaly a határon túli nyaralás mellett döntők 30 százaléka (361 ezer fő) Horvátországot választotta célországul, az érdeklődés idén sem lankad
Az átlagos szlovákiai kiránduló 15 és 44 év közötti (közülük minden harmadik nyaralt tavaly külföldön), a 65 év felettiek esetében csak minden 20. indult hosszabb útra. A legfontosabb nyári célpontunk valamelyik tengerparti üdülőhely, négyből hárman választják ezt, a rokonlátogatás részaránya 9%, a körutak aránya 8%, a hegyi túrák pedig alig vonzanak (4%) – az utóbbi oka, hogy a hegységek iránt vonzódók döntően otthon (a Tátrában) hódolnak szenvedélyüknek. A nyaralók több mint fele máig utazási irodán keresztül szervezi meg az útját, 20 százaléka egyedül köti le a helyszínt, emellett meglepően sokan, 25 százalék feletti arányban vaktában indulnak útnak, azaz semminemű előkészületeket nem tesznek a kirándulás feltételeinek biztosítása érdekében. Az utazók 38 százaléka autóval vág neki a távnak, a görög, az egyiptomi és a tunéziai helyszínek előretörésének eredményeként a második helyre (30%-os aránnyal) már a légi közlekedés lépett, megelőzve a 28 százalékos részesedéssel bíró buszozást – a vonat szerepe minimalizálódott, alig 3 százalékot hasít ki a piacból.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök