Ilyen volt a brazil-német a brazilokkal

Kiosztottak pár pofont a németeknek, de nem segített

[k.r.r.] publikálva: 2014-07-09 02:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Meccsre járni jó

Pont előttem két brazil már nem bírta tovább, és pofon legyintette a fotózkodó németeket.


Kivezették a biztonságiak, talán túl finoman is. Még egy szurkoló akart nekimenni az örvendező németeknek, de őt lecsendesítették a többiek.

Pedig nem így indult. Hat órával a meccs előtt gyülekeztünk a buszmegállóban. Nekem mindkét csapat szimpatikus, de jó ötletnek tűnt brazil mezben menni, végül is egyedül megyek majd haza sötét utcákon, meg amúgy is a brazil B középben ülök. Meztelenül meg nem megy meccsre az ember, ugye. (Egyszer valami vébémeccsre magyar mezben mentünk, néztek ránk, mint az ufókra.)

A hangulat frenetikus már a buszon is. Ez a sofőr se tud vezetni, padlógázzal megy, aztán tövig nyomja a féket a kanyar előtt, és káromkodik. Közben mindenki énekel, a legnépszerűbb a Maradonát cukkoló rigmus.

Meglepően sok a lány, koszorúval a fejükön, beöltözve. Mindenki ezerrel fotózgat, jobb ez, mint a velencei karnevál.

A környéken megközelíthető távolságban egyetlen komolyabb kocsma (van odébb több is, csak nem ott tett le a busz), ezt tudja a tulaj, 20 realt szed belépőként. Ja, és előbb a brazilok mehetnek. A németek meg is sértődnek, de aztán visszaszivárognak, és kemény hangpárbaj  kezdődik. A brazilok a végén már csak gúnyosan azt skandálják: auf wiedersehen. Közben esszük a húsokat, a finom sültekhez remek italok járnak, a brazil lányok pedig versenybe kezdenek, hogy ki lesz több szelfin rajta. Mi kell még?

A stadion nem rossz, kevés a vécé, és rossz az útbaigazítás, de ha ez számít, menjünk inkább Münchenbe. Itt cserébe az éneklés, zenélés, őrjöngés mámorító.

Egészen a harmadik német gólig. Az sokkolta a brazilokat. Utána jött a sírás, tombolás. A szünetben meg a szemtelenül fotózkodó németek pofon legyintése.

A hetedik gól megtörte a legkeményebb szurkolókat is. Ezt a találatot az egész stadion felállva tapsolta meg.

A végén rosszabbra számítottam, de nem. Inkább cukkolták a brazilok az argentin tévériportert, aztán indult mindenki haza felejteni. Persze a központban már kint is a kormányt ostorozó transzparens (minek vébé, ha ez a vége, csak a pénz megy el). Hazafele a buszon a németek még énekelnek egy sort, köztük békésen a brazil mezesek (velem együtt a kolumbiaiak, amerikaiak, japánok is sárgába öltöztek). Az egyik német, aki előttem vett jegyek százezer forintnyi összegért a döntőre, hátbavág, és angolul azt mondja: ugye tudod, hogy ez sporttörténelem?

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hódít a víz alatti turizmus
Élmények sokasága
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--