Itt lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka

Jótékonysági akciókkal is készülnek a szervezők

[superadmin] publikálva: 2019-08-16 10:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Augusztus 20-24. között több száz programmal rendezik Zamárdiban az idei STRAND Fesztivált. A szervező VOLT Produkció fontosnak tartja a közönség érzékenyítését, ennek érdekében az idei évben két ügyet is a zászlajukra tűztek: a hazai- és világsztárok bevonásával segítik a rászoruló gyerekek iskolakezdését, illetve a tanári pálya megbecsülése érdekében a MédiaUnióval közös kampányt is szerveznek. Az idei STRAND Fesztiválra százezernél is több vendéget várnak.


Hazai- és világsztárok bevonásával zajlik a STRAND Fesztivál legfontosabb két ügye, amelyekre a nagy számú hazai közönség figyelmét szeretnék felhívni. „A STRAND-ra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – arra kérjük, készítsenek el és dedikáljanak egy-egy papír aranyhalat, a fesztivál szervezőiként pedig minden elkészült mű után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatjuk 10.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.“ – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező. A várhatóan jelentős bevétel mellett legalább ilyen fontos az a publicitás, amelyet az akció élvez majd a fesztiválon, a médiában és a sztárok felületein. Ugyanilyen aranyhalat a fesztivál hivatalos shopjaiban bárki vásárolhat, a befolyt összeg pedig teljes egészében a rászoruló gyerekeké lesz.

A STRAND másik fontos témája ugyancsak az oktatáshoz kapcsolódik. A MédiaUnió 2019-es topikja a tanári pálya megbecsülését célozza. Ennek apropóján a STRAND fellépőit arra kérték, hogy koncertjeik közben meséljenek azokról a tanáraikról, akiknek sokat köszönhetnek, akikre szívesen gondolnak vissza. A fesztiválon működő kivetítőkön a koncertek között többek között ezeket a reklámfilmeket is vetítik majd.

A STRAND-ot augusztus 20-án a Balaton legnagyobb tűzijátéka, John Newman koncertje és a 4. Petőfi Zenei Díj gála nyitja.

További információ: https://strandfesztival.com/hu/

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Zamárdiba érkezik Steve Aoki

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandozás egy volt portugál gyarmaton
Mozambikban járt fotós kollégánk
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--