Két komolyabb probléma a Citaróknál

A BKV már vizsgálja az egyik esetet

[szorenyi.p] publikálva: 2013-12-28 19:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Két komoly műszaki hiba is történt 24 órán belül Budapesten a Mercedes Citaro buszoknál.


Szombaton kigyulladt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik alvállalkozójának, a VT Arriva Kft.-nek az egyik busza az Örs vezér terén, de senki nem sérült meg. Az üzemeltető cég tájékoztatása szerint a Mercedes Citaro nem volt forgalomban, a jármű vezetője a szolgálatba állás előtt észlelte, hogy a motortérből fehér füst szivárog. Értesítette a tűzoltókat, akik perceken belül a helyszínre értek és azonnal eloltották a tüzet. A balesetet valószínűsíthetően elektromos hiba okozta.

Közben a BKV vizsgálatot indított a BKV a 22-es vonalán közlekedő Mercedes Citaro O530-as busz visszagurulásos balesetével kapcsolatban. Pénteken  a Budakeszi úton egy busz ismeretlen okból hátrafelé megindult, kidöntött egy kerítést és egy elektromos kapcsolószekrényt.

A BKV szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a busz vezetője nem tudta becsukni az egyik utasajtót, ezért a jármű újraindítása miatt elhagyta a vezetőállást. Erre azért volt szükség, mert ezekben az esetekben áramtalanítani kell a buszt, ennek kapcsolója pedig a vezetőfülkén kívül van.

A járművezető nem használta a rögzítő féket, így végezte el az egyébként sikeres áramtalanítást. A járművet az áramtalanításig az ajtófékek fogták meg, utána viszont az ajtófék kiengedett, a busz pedig visszagurult.

A járművezetőt felmentették a munkavégzés alól, ügyében a végleges döntést a megfelelő vizsgálat után hozzák meg.

A BKV kezdeményezte, hogy az áramtalanító kapcsoló mellett helyezzenek el egy feliratot, amely szerint csak behúzott, rögzített kézifék mellett használható a kapcsoló.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kamerával számolják a turistákat Velencében
A tömegnyomort akarják elkerülni
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.03.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Üzbegisztán
2021.03.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Tatárország
2021.03.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Üzbegisztán ism.
Közösség
Nap lánya

Tarka a feríz

Szófelhő / Archív
--