Kétszázötvenféle sörkülönlegesség

A Belvárosi Sörfesztiválon június 5. és 10. között

[Ujvári] publikálva: 2019-05-11 14:47:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kétszázötvenféle sörkülönlegességet kóstolhatnak meg a látogatók június 5. és 10. között a Belvárosi Sörfesztiválon a budapesti Szabadság téren.


A rendezvény idén hat napon keresztül várja a különleges sörökre és az igényes gasztronómiai élményekre vágyókat - áll a szervezők közleményében.

A fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy a bemutassa a közönségnek a magyar készítőket és a legjobb magyar söröket. A színpadon egész nap fiatal magyar zenekarok és előadók lépnek fel.

A rendezvény újdonsága, hogy a First Craft Beer kisüzemi sörfőzdével és a látogatókkal együttműködve idén először készítik el a fesztivál saját sörét is.

A szervezők május 13-ig várják a közönség által kitöltött online űrlapokat, amelyeken bárki bejelölheti, számára milyen az ideális sör. A szavazók meghatározhatják milyen legyen az ital alkoholtartalma, színe, de még arról is szavazhatnak, hogy erősebben vagy enyhébben komlózott, láger vagy ale típusú sört innának szívesebben.

A kérdőívre érkezett válaszok összesítése után a főzdében azonnal megkezdődik a Belvárosi Sörfesztivál 2019-es sörének az elkészítése, hogy a rendezvény megnyitóján már meg lehessen kóstolni.

A kérdőív a fesztivál honlapján érhető el.

A tavalyi programon mintegy százezer látogató vett részt, akik 150 ezernél is több korsó sört fogyasztottak el.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A paprika, a sercli és a sör

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mit csinálnak a felesleges élelmiszerrel?
Szembeszálltak a pazarlással
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Aranybivaly és felhőkarcoló a mintafaluban
Kínában ilyen a létező szocializmus
RECIKLI
Dánia széllel is működik
Széllel bélelt ország

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--