Kezdődik a Házasság hete

Emmi: újra divat a házasság Magyarországon

[Ujvári] publikálva: 2019-02-10 09:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magyar kormány széles körű családtámogatási rendszerrel segíti a családalapítást és a gyermekvállalást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a ma kezdődött házasság hete alkalmából, úgy fogalmazva, hogy a házasság intézménye "ma fénykorát éli Magyarországon".


A közlemény szerint a Házasság hete rendezvénysorozat, amelyet február 10-től 17-ig tartanak, a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet.



Húsz évvel ezelőtt nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években. Tavaly január és november között csaknem 49 ezer pár döntött a házasság mellett. Egyúttal csökkent a válások száma, 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya.



A családtámogatási intézkedéseket ismertetve hangsúlyozták: a fiatal házasok adókedvezménye egyre népszerűbb a friss házasok körében. Az elmúlt két év adatai alapján a fiatal házasokat megillető támogatást egyre többen ismerik, havonta átlagosan csaknem 37 ezer házaspár veszi igénybe a kedvezményt. A havi ötezer - két év alatt százhúszezer - forintos támogatás két évig jár a fiatal házaspároknak, függetlenül attól, hogy közben gyermekük születik-e. Az adókedvezmény gyermek születése esetén a családi adókedvezménnyel együtt is érvényesíthető, és már évi 60 ezer forinttal növeli a család költségvetését.

Kitértek arra is, hogy a márciustól életbe lépő, új kormányzati igazgatási törvény a központi közigazgatásban dolgozó friss házasoknak 5 plusz nap szabadságot biztosít.

Idézték a Magyar ifjúságkutatás eredményeit, amelyek szerint a 15-29 éves magyar fiatalok döntő többsége házasságban gondolkodik. A megkérdezett fiatalok gyermeket is szeretnének, átlagosan kettőt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fontosak a családi értékek

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben Amerika egyik legvédettebb folyója
140 éves bányászati törvény a gond
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tűzvész pusztította el Sopront
A Tűztorony hiteles története
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I.
2021.02.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok II.
2021.02.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--