Kilencedszer koronáznak királyt Pozsonyban

Középkori hangulat a szlovák fővárosban

[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-20 19:06:00 | megtekintve: 2436 | Nyomtatásprint

hírkép

Pozsony koronázási város. 10 magyar királynak itt tették a fejéri az uralkodást jelképező ékszereket 1563-1830 között. Immáron kilencedik alkalommal nagyszabású korabeli ünnepségeket rendeznek. Így lesz ez most június 26-án is.


A középkori hangulatot a korabeli kosztümökbe öltözött szereplők: a király és királyné, illetve a főpapok, papok, nemes urak és hölgyek, trubadúrok, apródok, udvarhölgyek és a kosztümös köznép biztosítják. A főszereplők alakítói neves szlovák színészek. A várból harangzúgás mellett induló menet az óváros utcáin át érkezik Pozsony főterére. A koronázási ceremónia már a Főtéren zajlik, ahol az Aranysarkantyú-rend tagjainak lovaggá ütési ceremóniájának, a koronázási dombon pedig a koronázási fogadagom eseményének lehet szem- és fültanúja a teret ilyenkor megtöltő több tízezer érdeklődő. Közöttük évek óta nagy számban magyar, német és lengyel turisták is találhatók. Az ünnepség 15 órakor veszi kezdetét majd 21.30-kor a Nemzeti Színház előtti téren tűzijátékkal zárul.

Kattints ide, töltsd ki a kvízt és nyerd meg az ingyen jegyet és szállást a futball eb-re.

Idén Mária Terézia (1717-1780) koronázásának 270. évfordulója alkalmából, a 40 évig - 1740-1780 között - uralkodó királynőé a főszerep. A 23 éves korában megkoronázott legendás uralkodót szép, fiatal színésznő alakítja. Pozsony fénykora Mária Terézia uralkodásának idejére esik. Ekkor épültek fényes palotái és sokszorozódott meg lakosainak száma is.

A Koronázási ünnepségek a pozsonyi nyári fesztivál egyik programja. A három napos hétvégén zajló pompás felvonulás mellett történelmi vásár- és sörfesztivál, gasztronómiai különlegességek, utcaszínház fesztivál, gyermek folklór fesztivált, valamint veterán autók találkozója is várja a Pozsonyba látogatókat.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Pozsonyban a magyar korona mása

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Így képzik a fürdőmestert
Az élményfürdőket működtetni is kell
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dubrovnik, a világ kincse
Látogatás az Excelsiorban
RECIKLI
Szemétszedésre adja a fejét György István
A főpolgármester-helyettes is segít Budapest takarításában
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap pasija

Sportlady külföldön

Szófelhő / Archív
--

BEZÁRÁS
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!