Megint porrá égett a 600 éves kastély

Fából építették a világörökségi helyet

[Kail] publikálva: 2019-11-02 14:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem ez az első eset, hogy megsemmisül a világörökségi helyszín. Korábban már többször újjáépítették.


Csütörtökön porig égett a 14. századi Shuri kastély, Okinawa egyik fő látványossága. Helyi hírforrások szerint hajnal 3 előtt üthetett ki a tűz, egyelőre tisztázatlan okok miatt. Mivel a kastély fából épült, a tűz villámgyorsan terjedt szét az épületkomplexum egészén, szinte teljesen megsemmisítve azt. A tűzoltók egész nap próbálták megfékezni a lángokat, a környéken lakókat evakuálták.

A 600 éves japán kastély az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel, az okinawaiak számára  hatalmas veszteség a leégése. "Nekünk a Shuri kastély olyan, mint Isten" - mondta Mijazato Tomoko, 84 éves lakos, aki végignézte a kastély megsemmisülését. A Shuri a Rjukjui Királyság  központja volt közel 400 évig. A második világháború bombázásaiban szinte teljesen leégett, de újjáépítették és 1950-ben megalapították a helyén a Rjukju Egyetemet. 1992-ben átfogó felújításon esett át, a történelmi feljegyzések szerinti eredeti állapotot állították vissza. 2000-ben megkapta az UNESCO státuszt és évi 1.7 millió turistát fogadott a világ minden tájáról. Külföldi delegációkat láttak vendégül és állami ünnepséget is tartottak a kastélyban, melynek leégésével Japán egyik történelmi örökségét vesztette el - szerencsére nem örökre, hiszen a tervrajzok alapján biztosan újjáépítik.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Nincs korona, kard van

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Holnaptól így utazhat Ausztriába
Nem mindenkinek kötelező
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Burgenland
2025.06.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztria
2025.06.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Burgenland ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--