Nem fizetik ki az orosz űrhajósokat

Már a csillagokig ér az orosz válság

[szorenyi.p] publikálva: 2013-10-06 12:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Csillagvárost is elérte a gazdasági krízis, ahol az űrhajósok már bírósági úton kénytelenek kipréselni munkaadóikból az elmaradt bárpótlékokat.


Közel 1,4 millió rubel (9,8 millió forint) összegű fizetési elmaradás haladéktalan törlesztésére kötelezte az orosz bíróság az Űrhajóskiképző Központot, helyben hagyva Szergej Volkov űrhajós keresetét, akinek több mint egy éve nem folyósítják a Csillagvárosban az első osztályú besorolása után járó bérpótlékot. Volkov egyébként a saját sérelmén túl számos kollégája mellett is kiállt, akik hasonló keresettel fordultak a bírósághoz.

Az Orosz Űrkutatási Intézet adatai szerint az orosz űrhajósok a besorolásuktól függően az alapbérük 55-120 százalékának megfelelő bérpótlékra jogosultak. Ezeket az összegeket nyugdíjazásukig kell folyósítania számukra a munkaadójuknak. Csakhogy számos, eddig a katonaság kötelékébe tartozó asztronauta maradt hoppon, miután 2012-ben a civil szférába szervezték át az Űrhajóskiképző Központot. Ennek során a hadsereg valamennyi katonai alkalmazottnak le kellett szerelnie, és civil szakemberként újból munkába állnia. Ezzel megszakadt a munkaviszonyuk, így a pótlékok folyósítását is leállították.

A Csillagvárosban kialakult bérválság pikantériája, hogy a világűrt eddig kétszer is megjárt fiatal űrhajós munkaadója pont az a Szergej Krikaljov, aki 1988-89-ben az ő édesapja, Alekszandr Volkov parancsnoksága alatt töltött el több mint 151 napot összezárva a szovjet Mir űrállomáson.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ha van biciklije, ingyen utazhat a vasúton
Kedvezmények a mobilitási hétre
PÉNZTÁRCA
30 éves a Fórum
Az Intercontinental ünnepli a születésnapot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyönyörűségek várják a tiszai hajózókat
Elindulhat a turistahajózás a folyón
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt Jártunk: Görögország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

2. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

3. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

4. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

5. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

6. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

7. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

8. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

9. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

10. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

Műsoraink
2020.07.31. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.08.01. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.08.02. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

Már nem Hannah Montana

Szófelhő / Archív
--