Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

[Kail] publikálva: 2017-06-22 16:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A francia exelnök, Nicolas Sarkozy párja, Carla Bruni az USA-ban mutatja be albumát, melynek címe French Touch (Francia érintés). A sajtótájékoztatókon az újságírók persze másról is kérdezik. A The Daily Beast című pletykalap például arról, hogy mi igaz abból: a kilencvenes években Donald Trump szeretője volt?!


A kiindulópont a New Yorki-i pletykalap egykori címlapja, mely nagy betűkkel közli: Donald Trump – Marla Maples – It’s Over! Vagyis vége van. A drámai cím után a bulvárlap közli az új celebszenzációt: Donald Trump azért hagyta el második nejét, mert szívét elrabolta egy Amerikában kevéssé ismert díva: Carla Bruni. Trump meg is erősítette: Bruni a kedvese!

A New York-i építési vállalkozóról köztudott volt, hogy megőrül a külföldi modellekért: első neje egy szép cseh lány volt, mostani, harmadik felesége pedig Szlovéniában született. Így senkit sem lepett meg, hogy a nyilvánosságot hajhászó Trump új partnere egy szép olasz származású francia modell, aki színésznő is és olykor énekel…

Csak maga Carla Bruni nem akart tudni a dologról: dühösen cáfolt a londoni Daily Mail-ben. Trump aztán tovább keresgélt és rátalált a szép Melaniára.

Tökéletes kitaláció az egész! – hangsúlyozta Carla Bruni-Sarkozy Amerikában. Az újságírók persze nem hagyták annyiban: de hisz a Google-en, ha valaki rákattint Carla Brunira, akkor ez jön elő mint a legnépszerűbb téma! Lehet, hogy Amerikában a Google ilyen, de Franciaországban nem – válaszolta a franciák korábbi First Lady-je. Ott a művészettel foglalkoznak és nem a pletykákkal – hangsúlyozta Carla Bruni-Sarkozy, aki új albumát jött bemutatni az Egyesült Államokba. Ahol viszont mindenki egyre csak arról kérdezte: igaz-e, hogy viszonya volt a kilencvenenes évek elején Donald Trumppal, az USA jelenlegi elnökével?

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hamarosan felhőszakadás lesz Budapesten
Gyülekeznek a viharfelhők és már dörög is.
PÉNZTÁRCA
Nespresso: George Clooney most besírna
Így nem ittam ma kávét
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyere Marrákesbe!
Egy másik világ néhány ezer forintért
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--