Nemzetpolitikai pályázatok egymilliárdért

Diaszpóra, testvértelepülések, ifjúsági szervezetek

[Kail] publikálva: 2019-12-03 15:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Összesen egymilliárd forinttal támogatja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a diaszpóra magyarságának szervezeteit, az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységét és a testvértelepülési programokat - jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón. A három pályázat felhívásait most tették közzé.


Az államtitkár ismertette: a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára 500 millió forintot, az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatására 250 millió forintot, és testvértelepülési programok és együttműködések támogatására szintén 250 millió forintot különítettek el.

Kifejtette: a diaszpórának szóló pályázat célja a világon szétszórtságban élő magyar közösségek boldogulásának, az anyaországgal való kapcsolataik fejlesztésének előmozdítása, a magyar nyelv, magyar identitás, magyar kultúra megőrzése szerte a világon.

Négy nagy területen lehet pályázatot benyújtani: ezek a kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programok támogatása, az anyanyelvi oktatásra irányuló tevékenységek és hozzá kapcsolódó működési támogatások. Anyagi segítség kérhető továbbá az írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatására, civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működésére, a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások megvalósítására.

A megpályázható összeg: 500 ezer forinttól 2,5 millió forintig terjed.

2019-ben 500 millió forintból 348 diaszpórában működő szervezet programjait támogatták - jelezte Potápi Árpád János.

Az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását megvalósító pályázat célja a Magyarország határain kívül élő 15-35 éves korú ifjúsági korosztály (a cserkész közösségek esetében nincs korosztályi megkötés) közösségteremtő programjainak, közösségépítést elősegítő tevékenységének támogatása.

Pályázatot nyújthat be az a szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai székhellyel rendelkező, jogi személyiségű civil szervezet vagy egyházi jogi személy, amely létesítő okirata szerinti tevékenységei alapján az ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalta fel. Az igényelhető támogatás 500 ezer forinttól egymillió forintig terjed.

Idén 250 millió forintból 349 külhoni magyar ifjúsági és cserkész szervezet, közösség programjait segítették - tette hozzá a nemzetpolitikai államtitkár.

A testvértelepülési pályázat célja, Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolása és fejlesztése.

Támogatás kérhető a magyar történelemhez, nemzeti ünnepekhez kapcsolódó esemény közös megvalósításához, az oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági, hagyományőrző programok megvalósítására, valamint új testvértelepülési kapcsolatok kiépítése.

A pályázatban be kell mutatni, hogy mely (legalább egy) határon túli helyhatósággal együttműködve kívánja a jelentkező a megpályázott programot megvalósítani, az igényelhető támogatás ebben az esetben 500 000 forinttól 2 millió forintig terjed.

A Kárpát-medencei testvértelepülési programmal 2015 óta összesen 1200 magyarországi és külhoni magyar település testvértelepülési kapcsolatának kialakítását és megerősítését támogatták - jelezte Potápi Árpád János.

Kiemelte: mindhárom pályázat évek óta nagy sikerrel fut, az érdeklődést látva a keretösszegeket évről évre emelték.

Mindhárom pályázat december 3-tól elérhető a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu oldalon, a benyújtási határidők pályázatonként változnak.

Fotó: Bocskay Zsolt

 

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szezonnyitó Veszprémben
Óvóhelyi séták
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--