Óriási kínai terv - közvetlen vasút az USA-ba

Nagysebességű vasúthálózat kötné össze Kínát a világgal

[superadmin] publikálva: 2014-05-10 12:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elképesztő terveket vázoltak fel a kínaiak a minap. Közvetlen, nagysebességű vasúti összeköttetést teremtenének az Egyesült Államokkal és a világ többi részével is.


Az elképzelés egy globális terv része lenne, amelyet a Kínai Mérnök Akadémia tett közzé, a lényege, Kínát nagysebességű vasútvonalakkal kapcsolná össze a világ legfontosabb részeivel.

A tervek szerint az egyik útvonal Európába menne, Moszkván, Berlinen és Párizson keresztül egészen Londonig tartana. Egy másik útonal Európába az egykori selyemút mentén vezetne Németországba, Törökországon és Iránon keresztül.

A harmadik útvonal egy dél-kelet ázsiai vonal lenne, amely Szingapúrt kötné össze Kínával, Malajzia, Thaiföl, Kambodzsa és Vietnám érintésével, melynek kivitelezése már elkezdődött.

A negyedik és egyben legrandiózusabb elképzelés azonban a közvetlen összeköttetés az USA-val, Oroszországon keresztül, mintegy 13 ezer kilométer hosszan, ezzel ez lenne a világ leghosszabb vasútvonala, megelőzve a Transzszibériai vonalat. Ehhez Oroszország és Alaszka között meg kell építeni egy 200km hosszú alagutat, amely 4x olyan hosszú lenne, mint a Csalagút. Ha elkészül, ez lesz a világ leghosszabb föld alatti alagútja. Az útvonal Szibérián és a Bering-szoroson keresztülk érné el Alaszkát, majd dél felé fordulva Kanadán át érkezne az Egyesült Államokba. A vonatok kb. 400 km/órás sebességgel haladnának, így nagyjából 2 nap alatt Pekingből az USA-ba érkezhetnek a járatok.

Ha mindez még nem lenne elé, jelenleg rajzolják a Kínát Afrikával összekötő útvonalak lehetséges terveit is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A VW-nak is van már e-robogója
Trend lett az eletromos jármű a világon
PÉNZTÁRCA
Magyarország már nincs eljárás alatt
Megszünt a túlzottdeficit-eljárás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rubik-kocka hotel lehetne az ország jelképe
Idén 40 éves a magyar találmány
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

2. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

3. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

4. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

5. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

6. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

7. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

8. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

9. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

10. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

Műsoraink
2019.05.17 18:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra
2019.05.18 10:05 Világszám - Inforádió
Törökország
2019.05.19 10:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra ism.
Közösség
Nap lánya

A foltjaival együtt gyönyörű

Szófelhő / Archív
--