Páros teniszverseny Valentin-napon

A teniszpályán szeretik egymást a politikusok és újságírók

[V.J.] publikálva: 2015-02-05 16:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Valentin-napon van aki Szerelemparty-ra, van, aki teniszversenyre megy. A XVII. Valentin-napi páros teniszversenyen idén is mindenki szereti majd a teniszt és a másikat.


Idén nemcsak a szponzorkeresés ment nehezebben a szokásosnál, de a csapatokat is megritkította az influenza járvány – mondta a mai sajtótájékoztatón Regőci Attila, a rendezvény főszervezője. Persze, azért sikerült most is salakra csábítani a politikusokból, újságírókból, sztármenedzserekből és sportolókból álló csapatokat. A versenyt most  február 14-én tartják, tehát szeretetből nem lesz hiány a Tabáni Tenisz Centerben.

Tavaly a művészek-sportolók csapata diadalmaskodott és a többiek már alig várják a visszavágás lehetőségét. Ebben és jó meccsekben bíznak a csapatkapitányok Megay Róbert, Hajas László és B. Tóth László, valamint a betegeskedő Stumpf Istvánt helyettesítő Harcsár István.

Mint hagyományosan most is csodaszép hölgy, Szabó Dóra, a 2011. évi Miss Earth Hungary lesz a nap háziasszonya, aki nemcsak a versenyen, de a győzteseket köszöntő ünnepi gálán is emelni fogja az est fényét. A szép trófeákon túl most sem hiányozhatnak a nyeremények a tomboláról és a borárverésről, melynek bevételét is jótékony célra fordítják, a Magyar Afrika Társaság számára.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Atomot kapunk az oroszoktól
Szerződés Paks bővítéséről
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mindenkiből lehet Darth Vader
Ez megy most a Csillagok háborúja kunyhóiban
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.01. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba
2023.12.02. 10:05 Világszám - Inforádió
Curacao
2023.12.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--