Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost
Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?
[Kail] publikálva: 2019-02-08 15:28:00 | Nyomtatás
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és fő tulajdonosa hosszú levélben tiltakozik a zsarolás ellen, mely a magánéletét érinti. Jeff Bezos válófélben van, hogy azután nőül vehesse új szerelmét, egy televíziós újságírónőt.
A válóper halad is a maga útján, de a National Enquirer című magazin megszerzett néhány intim fotót Jeff Bezos és az újságírónő kapcsolatáról. A szexfotók még jóval azelőtt készültek, minthogy a Bezos házaspár bejelentette volna a válást. A világ leggazdagabb embere rögtön magándetektíveket fogadott, akik furcsa felfedezést tettek.
A lap, amely intim fotókkal zsarolja Jeff Bezost, az AMI sajtótröszt tulajdona. A főnök, Davis Pecker az elnök híve és régi jó barátja. Jeff Bezos pedig szálka Donald Trump szemében, amióta megvette a Washington Postot, amely rendszeresen bírálja az elnököt. "Azt hiszik, hogy azért, mert én vagyok a tulaj, én is ellenséges vagyok a Fehér Házzal szemben" - írta Jeff Bezos, aki szerint Dzsamal Hasogdzsi meggyilkolása miatt szakadt el a húr Donald Trump környezetében.
A Washington Post - más amerikai lapokhoz hasonlóan - megírta: a Fehér Ház annak ellenére sziklaszilárdan támogatja Mohamed bin Szalman trónörököst, hogy ország-világ előtt kiderült: ő rendelte el annak a szaúdi újságírónak a meggyilkolását, aki Amerikában élt és a Washington Post külső munkatársa volt! Az elnök veje, aki igen jó kapcsolatban áll Mohamed bin Szalman trónörökössel, tanácsokkal látta el a gyilkossággal vádolt szaúdi herceget: miképp kezelje a diplomáciai és médiaválságot. Sőt a Washington Post azt is megpendítette: nem tudott-e előre Jared Kushner az újságíró meggyilkolásáró ? Nem kapott-e zöld utat a gyilkos akcióhoz Szaúd-Arábia trónörököse?!
Ilyen állításokat nagyon nehéz bizonyítani, de valamiért nagyon fél Trump jó barátja, akinek lapja intim fotókkal zsarolja a világ leggazdagabb emberét. Jeff Bezos, akinek vagyona meghaladja a 100 milliárd dollárt, nem áll le. A magándetektívek tovább kutakodnak, mert a világ leggazdagabb embere kíváncsi rá: hogy szerezték meg az erekciójáról készült fotókat és azok hirtelen miért is váltak ennyire fontossá?
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás