Rakétakilövés az új turistaszenzáció

Konkrét fejlesztések folynak jelenleg Bajkonurban

[superadmin] publikálva: 2015-07-15 12:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mindenki azzal csábítja a külföldi vendégeket, amije van. Kazahsztán újabban azzal kecsegtet, hogy 2017-től turisták is megtekinthetnék az aktuális rakétakilövéseket. Egyelőre viszont úgy tűnik, még nem kell nagyon kapkodnunk a foglalással.

 


Nagy bejelentést tett a napokban a kazah fejlesztési minisztérium munkatársa, Timur Dujszengalijev:

"Kazah brand-ként számítunk Bajkonurra, amely a 2017-es EXPO mellett jelentősen segítené a kazahsztáni turizmus fellendülését. Konkrét fejlesztések folynak jelenleg Bajkonurban, még az is lehet, hogy 2017-re sikerül megfelelő lelátót építeni és kevésbé szigorúbb feltételeket biztosítani, hogy meg lehessen nézni a rakétakilövéseket."

Újságíróknak azt is elmondta, hogy terveik szerint 2-3 autóbuszt engednének az űrközpontba. Így körülbelül kétszáz turista tekinthetné meg testközelből az egyes kilövéseket. Ehhez azonban még sokat kell tenni. Például szükség van a megfelelő kisegítő épületekre, mosdókra.

Hogy ki fogja az új projektet finanszírozni, arról konkrétumot nem árult el Dujszengalijev. Csupán annyit, hogy már a tárgyalásos szakasznál járnak. Azt viszont hangsúlyozta: van aki, kész pénzt fektetni a dologba, és van, aki kész vendégeket szervezni.

Legalább két dolog azonban kétkedésre ad okot a bejelentéssel kapcsolatban. Az egyik az űrközpontot bérlő orosz állam, illetve az Orosz Űrkutatási Központ (Roszkoszmosz). Bár a bérleti jog 2050-ig szól, az utóbbi években többször felvetődött a felmondás lehetősége. A Kazah Űrkutatási Központ (Kazkoszmosz) pedig egyelőre nem tervez sűrű rakétakilövéseket.

Ha mostanában készülnénk ellátogatni az űrközpontba, érdemesebb orosz utazási irodán keresztül megszervezni utunkat. Az eurasianet.org hírportál korábbi összehasonlítása alapján ugyan a kazah ajánlatok jóval olcsóbbak, de szerényebbek is az oroszok négycsillagos szállásánál és száz százalékig garantált űrközponti látogatásánál.

A másik gyanút keltő hírt szintén a napokban jelentette be a kazahsztáni turisztikai szövetség igazgatója, Rasida Sajkenova. A határmenti 25 kilométeres zónák felállításáról szóló tavaly tavaszi rendelet miatt az érintett területekre eső látványosságokra csak engedéllyel mehetnek be a külföldi turisták. A szabály olyan csodálatos helyeket érint, mint például a Nagy Almati-tó, vagy a Sarin Kanyon. Ez önmagában még nem rettentené el a turistákat, az engedély beszerzésének azonban legalább 10-15 nap az átfutási ideje. Ezt aligha várják ki sokan.

A lépés azért sem logikus, mert Kazahsztán jó ideje próbálja fejleszteni turizmusát. A világ 9. legnagyobb országában nem kevés a lélegzetelállító látnivaló. Ráadásul korábban az elnök, Nurszultán Nazarbajev tíz államnak is vízummentességet adott.

A külföldieket korlátozó rendelet nagy felháborodást váltott ki Kazahsztánban. Bejelentése másnapján a már idézett minisztériumi tisztviselő, Timur Dujszengalijev arról biztosította a közvéleményt, hogy a nyár végéig megoldják a kellemetlenséget.

 

Képek: Wikipedia

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--