Szeszre megy - Elmeszelték a pálinkafőzést

Az EU szerint nem lehet adómentes

[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-10 10:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette; évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni - mondta ki az Európai Unió bírósága.


Az Európai Bizottság arra hivatkozva indított kötelezettségszegési eljárást, hogy az uniós jog a pálinka esetében az általános jövedékiadó-kulcs mellett legfeljebb egy másik adókulcs alkalmazását teszi lehetővé a saját célra főzött, maximum 50 liter tisztaszesznek megfelelő mennyiségű párlat esetében, és az nem lehet kisebb, mint az általános kulcs fele.



A bírák pedig úgy ítélték meg, hogy az ügyben a bizottságnak van igaza.



Magyarországon 2010. szeptember 27-én léptek hatályba a párlatok magánfőzésére, valamint bérfőzésére vonatkozó jövedékiadó-szabályok, amelyek szerint adómentesen lehet saját fogyasztásra előállítani évente 50 liter 86 fokos párlatot.

Az Európai Bizottság 2012 júniusában felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a pálinka teljes körű jövedékiadó-mentességét. Az Európai Bizottság 2013. február 21-én határozott úgy, hogy az ügyet a luxembourgi bíróság elé terjeszti, mert Magyarország nem vonta vissza a vitatott intézkedéseket.

"A brüsszeli bürokraták újabb felháborító provokációja az Európai Bíróság ítélete, amelyben Magyarország pálinkaügyekben elfoglalt álláspontját bírálják" - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter reagálva az ítéletre.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Bezárnak a Hunguest hotelek
Járványban nincs vendég
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éve fűrészeltek ketté egy nőt
Nyugi, bűvészkedésről van szó
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--