Igazságot tenni a különböző álláspontok között szinte lehetetlen feladat. Az idősebb korosztály általában a hangos zenére, az örömittas ricsajozásra panaszkodik, a szórakozók pedig a vaskalapos, rugalmatlan nénikre és bácsikra, akik rendőrt hívnak, akár egy hangosabb nevetés miatt is.

Törvénybe foglalt egységes csendrendelet nem létezik. A szabálysértések a községi, városi, megyei jogú városi, illetve a fővárosi kerületi jegyző hatáskörébe tartoznak. Ennél fogva sem a szórakozók, sem a felháborodott lakók nincsenek tisztában jogaikkal. Így aztán csak a sárdobálás marad.

Ez a lehető legrosszabb lehetőség, hiszen csak tovább mélyíti a szakadékot a két oldal között. A szórakozóhelyekre időnként betoppanó rendőrök nagyon kellemetlen, feszült hangulatot keltenek. A kocsmák, pubok bezáratása mellett kampányolók pedig örökre elássák magukat a hely közönségének szemében. Persze fordítva is igaz a helyzet. Kiábrándító látvány az üvegszilánkokkal teleszórt utca, és az éjszakai zajongást is nehéz a végtelenségig tolerálni.

Ha a politika nem ad megoldást a kezünkbe, szerencsésebb lenne kicsivel több megértés mindkét fél részéről. Az utóbbi hónapokban én is megtapasztaltam a csendháborítás fogalmát, méghozzá mindkét szemszögből és beláttam, hogy a megoldás nehéz. De vajon lehetetlen is egyben?

Forrás: alfainfo/kiralyzs