Szörnyűség - Sátánista gyilkosság Kárpátalján
18 éves fiatalt öltek meg társai
[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-09 08:40:00 | Nyomtatás
Különös kegyetlenséggel, tizennyolc késszúrással, sátánista rítusok kíséretében gyilkoltak meg társai egy 18 éves fiatalembert a kárpátaljai Rahón.
A rendőrség rituális jellegű, szándékos emberölés ügyében folytat nyomozást egy gyilkosság kapcsán, amely a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye egész lakosságát felzaklatta. Az eddig összegyűjtött információk szerint az elkövetők már évek óta készültek arra a förtelmes szertartásra, melyet az idei halottak napjának előestéjére időzítettek.
Fiának eltűnését az áldozat édesanyja jelentette a rendőrségen, megnevezve azokat a személyeket, akikkel a fiatalembernek találkoznia kellett az előző napon. Az eltűnés kapcsán kihallgatottak egyike vezette el a nyomozókat a helyi szeméttelepre, ahol egy elhagyatott épületben két ismerőse kivégezte és betemette a fiút. Őt csak később hívták a helyszínre, hogy segédkezzen a nyomok eltüntetésében. A holttestet meg is találták a jelzett helyen.
A gyilkosság elkövetésével gyanúsított 18 és 19 éves fiatal férfi kezdetben csak nevetett a rendőrök vádjain, ám később beismerték, hogy különböző sátánista kiadványokból merített rituálék szerint kínozták, fojtogatták, majd gyilkolták meg a helyszínre csalt egykori barátjukat, aki korábban közéjük tartozott, ám később faképnél hagyta a szektájukat, ezért megharagudtak rá. A rendőrség kiderítette, hogy az elkövetők az egyik internetes társasági portálon nyíltan hirdették eszméiket. Egy általuk közzétett videót is találtak, amelyen néhány éve – mintegy gyakorlásképpen – hosszasan kínoztak és elevenen megnyúztak egy macskát.
A Kárpátalja megyei rendőrkapitány keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elegendő terhelő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy a bíróság minimum 15 évig terjedő, de az sem kizárt, hogy életfogytiglani szabadságvesztést szabjon ki a gyilkosokra.
(Palkó István)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás