Ahol élmény a tudomány
[Kail] publikálva: 2019-02-25 15:28:00 | Nyomtatás
Titkok Háza néven tudományos élményközpontot avattak hétfőn Székesfehérváron.
z Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával megvalósult intézmény átadásán Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke azt mondta, hogy a Titkok Háza "a valósághoz hozza közelebb a gyerekeket". Meg kell találni az összhangot az élménypedagógia és az iskolapadban való tanulás között - jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a most középiskolába kerülő gyerekek az egyetem elvégzéséig akár száz új szakmával is szembesülhetnek a digitalizáció és a technológiai újítások következtében. Ebben óriási segítség lesz az élményközpont is, amely ráirányíthatja a figyelmet a kissé háttérbe szorult természettudományokra is - tette hozzá.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közölte, hogy 436 millió forintot fordítottak az infrastruktúra kialakítására és az eszközbeszerzésre, valamint a következő évek szakmai programjának megvalósítására. A mostani diákok esetében már "nem választási kérdés a digitális technológia, ők ebben nőnek fel, ebbe születnek bele" - mondta.
Borján Péter, a Titkok Háza Tudományos Élményközpont igazgatója hangsúlyozta, hogy az intézményben a diákok testközelből ismerhetik meg a technológiai újdonságokat és a klasszikus természettudományos tantárgyakat. Újszerű képzési formákkal segítik az oktatást, igyekeznek felkelteni az érdeklődést a műszaki pályák iránt - emelte ki.
Zugor Zsuzsanna, a projektet megvalósító Echo Innovációs Műhely elnöke elmondta, hogy céljuk az alapvető képességek fejlesztése: írástudás, számolni tudás, tudományos alapismeretek, infokommunikációs alapkészségek fejlesztése, továbbá a pénzügyi, kulturális és polgári alapismeretek erősítése.
A sajtóanyag szerint az élményközpont háromszáz négyzetméteren egy nagyobb előadóteremnek, öt kisebb tematikus labornak és tanári szobának ad helyet. A program első szakaszában tíz tematikus programsorozatot dolgoztak már ki a kémia, a fizika, a matematika, a biológia és az alkalmazott természettudomány területén. A tervek szerint a foglalkozások között lesz szakkör, klub, műhely, kihelyezett természettudományos óra, vetélkedő, verseny és napközis tábor is. Az élményközpont havonta átlagosan ötszáz diákkal ismerteti meg a természettudományokat 21. századi környezetben, vagyis két év alatt 12 ezer diákot szeretnének elérni.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született