Tízezer kocsma szűnhet meg?

Brutális adót kell fizetni a nyerőgépek után

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-03 13:22:00 | megtekintve: 2369 | Nyomtatásprint

hírkép

November 1-jével ötszörösére emelkedett a nyerőautomaták adója. Minden egyes gép után félmillió forintot kell befizetni, forgalomtól függetlenül, az adóhatóságnak. A kocsmák tulajdonosai visszaadják a gépeket, van, ahol azonban az italboltot is bezárják.


Sorra mondanak fel a kocsmákban az alkalmazottaknak. Sőt van olyan kricsmi, amelyet kénytelen bezárni a nyerőgépekre kivetett adó ötszörösére emelése után. A kisebb kocsmáknak ugyanis az ilyen gépek jelentették a hasznot. Az italmérést mondjuk nullszaldósan tudták üzemeltetni a vállalkozók és a szerencsejátékosokon kerestek. Egy borsodi kisváros kocsmatulajdonosa szerint 150 ezer forintnyi haszon gyűlt így össze. Ez pont arra volt elég, hogy ne zárjak be. Mostantól nem tudom, hogy mi lesz a helyzet, de a gépet még a héten visszaadom, hiszen ki tudna 500 ezer forintot befizetni utána. Az ország másik felén sincs ez másképpen. Ezt erősíti meg a delmagyar.hu-nak nyilatkozó gépüzemeltető is. Minden kisebb kocsmától el kell hozni az automatákat. Ezért ő is kénytelen kirúgni alkalmazottainak felét, hatból hármat.

Kattints ide, töltsd ki a kvízt és nyerd meg az ingyen jegyet és szállást a futball eb-re.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint tízezer, játékteremként is üzemelő vendéglátóhely szűnik meg országszerte a következő negyedévben. Szerintük lehetetlen kitermelni a havi félmilliós adót.

Nem ostromolták meg a NAV szerencsejáték-felügyeleti főosztályát a nyerőgépeket működtető vállalkozások, hogy leadják automatáik engedélyét - legalábbis így nyilatkoztak a Népszabadságnak. Egy biztos, ha ilyen mértékű lesz az engedélyek visszaadása, akkor az állam inkább bukik, mint nyer ezen az új adón. Persze az is társadalompolitikai cél lehet, hogy az emberek ne ilyen félkarú rablókba dobálják a pénzüket. Kérdés már csak az, hogy akik már betegesen kísértik a szerencsét nem keresnek-e más, esetleg illegális játéklehetőségeket a jövőben.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A házi komposztálás titka
Budapesten már nem lehet falevelet égetni
PÉNZTÁRCA
Korlátozzák a jegyvásárlást a BKV-nál
Este 8 után nem adnak vonaljegyet bizonyos állomásokon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Michael Schumacher és 746 helybeli
Morcote, Svájc gyöngyszeme
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Sportlady külföldön

Szófelhő / Archív
--
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!