Tízezernyi vadlúd hétvégéje Tatán
Sokadalom földön, vizen, levegőben
[V.J.] publikálva: 2011-11-24 11:21:00 | megtekintve: 1930 | Nyomtatás
Zajos lesz a hétvége Tatán! Tízezernyi vadlúd vonulását és az Öreg-tóról való kirepülését figyelhetik meg az érdeklődők szombaton és vasárnap Tatán, a XI. Tatai Vadlúd Sokadalom rendezvényein.
A sokadalom előtt pár nappal már 8500 vadlúd pihent a leeresztett tó medrében, a természetvédők a globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd egy példányát is megfigyelték, valamint több nagy kócsagot és havasi partfutót láttak.
A vízimadarak forgataga mellett számos programmal vár mindenkit a rendezvény, ahol kiállításon mutatják be a rákosi viperát. Az élőállatos előadások közül idén a solymászbemutató igazi különlegességet ígér, látható lesz a Magyarországon ritka, két méter szárnyfesztávolságú szirti sas, mely fokozottan védett madár.
A szervezők a gyerekekre is gondoltak, a játszóházban kiderül, melyik a leggyorsabb vadlúd és mit eszik a juharsün. De készül kukorica- és szotyikép, madáretető és madárkalács. Lesz békamentés, nyomolvasó játék indiánoknak, madárszínező, madárrajzoló, és megtudhatjuk azt is, hogy a gyurgyalagoknak sem mindig könnyű. A fesztivál programja a www.vadludsokadalom.hu oldalon található.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön