Túrák a debreceni repülőtér kulisszái mögött

Minden, amit mindig is látni akartunk

[Kail] publikálva: 2022-01-13 11:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Érdekes túrára invitálja az érdeklődőket a Debrecen International Airport és a Légiközlekedési Kulturális Központ. 2022 januárjától olyan helyekre is be lehet jutni, ahová eddig egyáltalán nem.


A reptér és a kulturális központ együttműködésében kialakított túraútvonalon szerepel a kifutó, számos katonai hangárépület és a tűzoltók számára kialakított gyakorlópálya is, vagyis alapvetően a repülőtér kulisszái mögé lehet betekintetni. Az utasok, illetve azok, akik erre a pályára készülnek, megláthatják, hogy mi zajlik egy légi jármű kiszolgálása során.

Az érdeklődők megtudhatják többek között, hogy egy repülő landoláskor 240-250 kilométer per órás sebességgel halad. Megfigyelhetik, ahogy a dolgozók jégtelenítő folyadékkal locsolják le a gépet indulás előtt.

Az idegenvezető megmutatja, hogy mire szolgálnak a kifutóra felfestett nyilak, a fehér és fekete vonalak, vagy melyik az a pont, ahonnan a leszálló repülőgép landolhat, és még számos érdekességre hívja fel a látogatók figyelmét.

A repülést népszerűsítő, a magyar repüléskultúrát bemutató túrák most januártól szombatonként érhetők el, egy túrán közel 50 személy tud részt venni (ennyien férnek fel a buszra), legyen az egy osztály vagy egyéni látogatók.

A program minden korosztálynak kiváló, az óvodás csoportokon, iskolás, osztálykiránduló csoportokon át családi programként is remek választás.

Forrás: turizmus.com
Fotó: facebook.com/debrecenairport

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Másfél év múlva jön a kuna helyett az euró
Milyen horvát nemzeti szimbólum díszítse?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Úgy láthatja New Yorkot, mint még soha
Kilátóterasz épül Manhattan fölött
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--