Tuti recept a másnaposság ellen
Azért a csoda még várat magára
[szorenyi.p] publikálva: 2012-01-01 10:59:00 | megtekintve: 2066 | Nyomtatás
Kutyaharapást szőrivel, azaz jöhet a gyógysör. Szilveszter másnapján sokan próbálják így gyógyítani magukat. Mások csodapirulákat szednek. Vannak akik tejet isznak. Az alkohollal foglalkozó szakemberek szerint babonákról van csupán szó, alapvetően csak a sok víz és az alvás segít a részegeken.
Ne igyunk üres gyomorra, az étel ugyanis abszorbeálja az alkoholt, ezáltal elnyújtja a szervezetre gyakorolt toxikus hatásait - javasolja az első helyen Sam Zakhari, az alkoholizmusra szakosodott amerikai intézet, a NIAAA egészségügyi hatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója. Szintén sokat segít, ha előtte, közben és utána is sok vizet iszunk, mert az alkohol dehidratálja a szervezetet.
Zakhari a másnaposság elleni pirulák veszélyeire hívja fel a figyelmet, mert azok sokszor abba a téves hitbe ringatják az italozót, hogy a szokásosnál is többet engedhet meg magának, hiszen úgyis ott a megoldást nyújtó pirula.
Sokan paracetamolt (acetaminophen) vesznek be nagyobb adagban a másnaposság enyhítésére, ami azonban veszélyes lehet, mert ezt a szert is a máj bontja le, ahogyan az alkoholt is, így visszafordíthatatlan májkárosodást idézhet elő a hirtelen nagy dózisú terhelés.
A szakember az alkohollal együtt kockázatos paracetamol helyett inkább az aszpirint vagy az ibuprofent javasolja, nem túl nagy dózisban. Ezeket a gyógyszereket is csak kellő körültekintés mellett szabad használni, mert mindkettő vérzést okozhat az alkohol miatt már irritált gyomorban.
Valójában az idő az egyetlen igazán jó gyógyszer a túlzott alkoholfogyasztás után, Zakhari szerint egy kiadós alvás alatt, miközben a máj elvégezheti méregtelenítő feladatát, a másnaposság tünetei is csökkennek vagy elmúlnak. Persze az sem elvetendő módszer, ha egyszerűen nem rúgunk be.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön