Újabb robbantás a gízai piramisoknál

Turistabuszt ért támadás

[Kail] publikálva: 2019-05-19 19:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Legkevesebb 17 turista megsérült Kairóban, az átadásra váró új egyiptomi múzeum mellett, a  piramisok közelében.


A sérültek közül hármat kellett kórházba vinni. A robbanószerkezet éppen akkor lépett működésbe, amikor az új múzeumi épület kerítése mellett haladt el a busz. A támadásban egy autó is megrongálódott. Hogy ki robbantott, az még nem világos, de korábban iszlamista fegyveresek hajtottak végre merényleteket turisták ellen. Decemberben három vietnami utazót és egy helyi idegenvezetőt ölt meg egy út menti bomba.

Egy szemtanú arról számolt be a Reuters hírügynökségnek hogy hatalmas robbanást hallott, miközben a kocsijában ült. A buszon 28-an voltak - közölte a turisztikai miniszter. Az állami Nile News televízió értesülései szerint 25 dél-afrikai turista utazott a járművön, ezt biztonsági források is megerősítették. A sebesültek közül heten dél-afrikaiak, a többiek egyiptomi civilek.

Az egyiptomi hatóságok siettek közölni, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet - jelentette a BBC tudósítója. Nincsenek életveszélyes sérültek, nem esett bajuk a piramisoknak és az új múzeumban sem keletkezett kár - hangoztatják. Mindazonáltal fél év alatt ez már a második robbantás a piramisok közelében, ami mindenképpen felveti a kérdést: mennyire kielégítő az egyiptomi turizmus fő attrakcióinak védelme. Az időzítés is meglehetősen kritikus: Egyiptom lesz a házigazdája a jövő hónapban az afrikai nemzetek labdarúgó kupájának.

Az Egyiptom számára létfontosságú turizmus hosszú évek után épp most indult növekedésnek. Az arab tavaszt követő kaotikus időszak után 2015-ben újabb mélyütés érte az ágazatot, mikor a Vörös-tenger közelében felrobbant egy orosz repülőgép és 224 ember meghalt a fedélzetén. A turisták száma az utóbbi időben megugrott, de ki tudja, most mi lesz. Kairóba szinte senki nem utazik úgy, hogy kihagyná a Nagy Piramisokat. A mai támadás után vélhetően kétszer is meggondolják a turisták, hogy ne halogassák-e tovább az útjukat.

Az új Egyiptomi Múzeum, amely mellett a merénylet történt és melynek átadását oly sokszor el kellett már halasztani, a mostani helyzet szerint jövőre nyílik meg a nagyközönség előtt és akkor a világ legnagyobb múzeuma lesz majd. Erre nagy szükség van, mert a fáraókori kincsek nagy része kiállítótér híján a kairói belvárosban álló régi múzeum pincéjében várja sorsa jobbrafordulását.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vége a veszélynek Csernobilban
Egyelőre legalábbis
PÉNZTÁRCA
Mínuszba került az olajár
Az eladó fizetnek a vevőknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éve fűrészeltek ketté egy nőt
Nyugi, bűvészkedésről van szó
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Leshoto
2023.09.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Drakensberg-hegység
2023.09.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Leshoto ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--