Václav Havel repülőtér Prágában?
A volt államfőröl neveznék el a fővárosi légikikötőt...
[j.protic] publikálva: 2011-12-21 13:28:00 | megtekintve: 1921 | Nyomtatás
Miközben Csehországban háromnapos országos gyásszal adóznak a 75 éves korában elhúnyt volt államfő, Václav Havel emlékének, sorra jelennek meg az olyan javaslatok melyek az utókor számára is megörökítenék a volt elnök nevét.
Nagy figyelmet keltett Fero Fenicnek,a Prágában élő . szlovák származású filmrendezőnek az indítványa, miszerint a prágai repűlőteret a jövőben Václav Havel repülőtérnek neveznék el. A fővárosi légikötőt jelenleg ruzyne-i repülőtérként ismerik, nevét a főváros Ruzyne nevű negyedéről kapta, itt élt sokáig a volt elnök, és ebben a negyedben van az hírhedt börtön is, ahol a komunizmus éveiben sokáig raboskodott. A javaslat azonnal elnyerte a politikusok tetszését és várható, hogy a névváltoztatás rövidesen a parlament elé kerül majd, ám a végső döntést a fővárosi közgyűlésnek kell majd kimondania. A névváltoztatás támogatói azzal is érvelnek, hogy más nagy világvárosokban is az ottani jeles személyiségek nevét viselik a repülőterek, így van ez pl.Párizsban, Münchenben, Washingtonban , New Yorkban vagy Budapesten is.
A prágai kormány elfogadott egy törvényjavaslatot is, amelyben méltatnák Havelnek a Cseh Köztársaság érdekében kifejtett érdemeit - csakúgy, mint a korábban már méltatott Tomás Garrique Masaryk és Edvard Benes egykori csehszlovák államfők érdemeit is.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön