Vádemelést javasolnak Csábi Bettina ellen
Az ökölvívó-világbajnok állítólag adót csalt
[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-15 21:19:00 | Nyomtatás
Fotónk illusztráció
Adócsalás miatt vádemelést javasol Csábi Bettina többszörös ökölvívó világbajnok és nyolc társa ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A most befejeződött nyomozás adatai szerint egy bajai bűnszervezet több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után. Ebben vett volna részt a sportoló.
A pénzügyi nyomozók 2011 novemberébe, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Akkor hét embert vettek őrizetbe, köztük Csábi Bettinát is. A gyanúsítottak száma azóta kilencre nőtt. Jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek.
Török Árpád, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója a Híradónak elmondta: a NAV Dél-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó adócsalással kapcsolatban kilenc ember ellen javasolt vádemelést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet tagjai 746 millió forintot csaltak el, nem fizettek be a központi költségvetésbe.
A gyanúsítottak között van Csábi Bettina többszörös világbajnok ökölvívó. A jogász végzettségű nőnek a nyomozók szerint érdekeltsége volt az adócsalási ügyben érintett egyik kft.-ben. A sportolónő az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bűncselekményt követett el - hangzott el a Híradóban.
Csábi Bettina a hírműsornak azt mondta: a nyomozás iratait megismerték, és így most már reméli, mindenki látja azt, amit a kezdetektől fogva mondanak, hogy nem bűnös. Szőts József, a sportoló ügyvédje azt mondta: a megismert nyomozati anyagok alapján bűncselekmény hiányában indítványozta az eljárás megszüntetését. Az ügyvéd abban bízik, hogy az ügyészség végül nem emel vádat védence ellen.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök