Valentin napon ismét Páros Teniszverseny
Politikusok az újságírók ellen tizenhatodszor
[V.J.] publikálva: 2014-02-07 17:39:00 | Nyomtatás
„Szeressük egymást gyerekek!” A mottó mit sem változott tizenhat év alatt. Február 15-én ismét salakra lépnek politikusok, újságírók, művészek és menedzserek, a XVI. Valentin-napi Páros Teniszversenyen.
Regőczi Attila, a verseny szervezője optimista ember. Mi sem bizonyítja ezt, mint az immár hagyományos Valentin napi tenisz torna, ahol a viták helyett a sportté és a jó hangulaté a főszerep. A mai sajtótájékoztatón és sorsoláson kiderült, hogy ismét ütőt fog majd Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, Dr. Stumpf István alkotmánybíró, Hajas László mesterfodrász vagy a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, MOB főtitkár, Nébald György. A négy kategóriában 8-8 páros méri össze tenisztudását február 15-én, a Tabáni Tenisz Centerben.
A verseny gyönyörűszép háziasszonyának szerepét Konkoly Ági, a 2012. évi Miss Universe Hungary látja majd el, így lehet, hogy a tekintetek is elkalandoznak a labdáról. A megnyitót megtisztelte a sportújságírás legendája Szepesi GYörgy is, bár az élő közvetítés most már elmarad a pálya széléről.
A verseny díjátadóján természetesen idén sem marad el a jótékonysági tombola, értékes díjakkal, melyekre befolyt összeg ismét jótékony célokat szolgál majd.
A hangulat biztosan kitűnő lesz, de a meccsekre is érdemes majd odafigyelni.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök