2 év börtönt kaphatnak a fővárosi lomizók

Bekeményített a Fővárosi Önkormányzat

[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-26 05:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: csepel.info

A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el - áll  Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közleményében.


Mint írják, ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt.-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen, vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető két év szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 ezer és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az utcára kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre.

A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető. Főszabály szerint az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint.

A közterület-felügyelők tettenéréskor - ha bűncselekmény gyanúja áll fenn - a szabályszegőt feltartóztathatják, vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat.

A közterület-felügyelők fellépnek azok ellen is, akik a lomtalanítás lebonyolítására vonatkozó szabályokat nem tartják be, például nem a megengedett időben, vagy tiltott hulladékot raknak ki közterületre. Ilyen esetekben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, környezetvédelmi hatóságként a fővárosi főjegyzőnek, valamint - jogellenesen elhagyott hulladékok esetében - a kerületi jegyzőnek kell eljárnia. Köztisztasági szabálysértés esetén tettenéréskor 5 ezer és 50 ezer forint közötti helyszíni bírsággal vagy akár 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető a szabálysértő - zárul a közlemény.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Mit nem veszek ajándékba

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
Nyerj iPhont vagy notebookot
Versenyt hirdet a Nemzeti Bank középiskolásoknak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A betlehemi csillag lehetett ilyen
400 éve fordult elő utoljára ez a csillagászati jelenség
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1.
2023.09.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Malawi 2.
2023.09.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--