Mióta van érettségi?

Az érettségi százötven éves története röviden

[Kovacs R.] publikálva: 2015-05-11 09:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Valójában több, mint százötven év: 1851-ben vezették be hazánkban az Osztrák Császárság iskolareformjának részeként, nem sokkal a forradalom és szabadságharc leverése után. Az osztrák vallás- és közoktatásügyi miniszter, Leo Thun írta alá a rendelet hazánkra vonatkozó pontját.

 


Az érettségi, azaz a matura mégsem az osztrákok találmánya: szomszédaink a poroszoktól vették át. Ekkor még a gimnáziumot elvégezve nem volt kötelező letenni, csupán azon diákoknak, akik egyetemen kívántak továbbtanulni.

Az érettségi ellen többen is felléptek: a magyar református egyház mellett báró Eötvös József és Schneller István, a kolozsvári tanáregylet elnöke sem tartotta a maturát jó ötletnek. Az oktatást felügyelő egyház az iskolák államosításától, a magyar lakosság az elnémetesítéstől tartott.

Ennek ellenére az érettségin 1952-ben változtattak legközelebb. A matura ez évtől kezdve nem jelentett közvetlen belépőt az egyetemekre, csak az oda való jelentkezést tette lehetővé. Az íráseblit szóbeli követte, ahol többek között a vizsgázók világnézetét és testi alkalmatosságát is felmérték. Tudásuk viszont kevéssé számított. Az egyetemekre a vizsgákat követően azok nyertek bebocsájtást, akik az akkori rendszernek megfeleltek. Aki nem, az előtt bezárultak a felsőoktatás kapui.

Az érettségi újabb módosítására 1982-ben került sor: összevonták ugyanis a felvételivel. Bizonyos tárgyak nemcsak maturát, hanem egyetemre, főiskolára való felvételit is jelentettek. A diákoknak egy darabig nem volt muszáj közös érettségi-felvételi vizsgát tenni, ha akartak, egyszerű érettségit is írhattak. Később viszont ez kötelezővé vált.

Újabb módosítás 2005-ben történt: eltörölték a felvételit.

Azóta előfordultak kisebb-nagyobb változtatások, és érettségi botrányok is akadtak jószerivel, ennek ellenére a gimnáziumba jelentkezők közül ezt a megmérettetést senki sem kerülheti el.

Forrás: Középsuli.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varázslatos romok a magyar erdőben - galéria
Mintha még ott csoszognának a szerzetesek a kolostorban.
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador I.
2024.05.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador II.
2024.05.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--