A szlovákok még ragaszkodnak a koronához

Három évvel az euró bevezetése után

[j.protic] publikálva: 2012-01-11 11:44:00 | megtekintve: 1958 | Nyomtatásprint

hírkép

Bár a szlovákok többsége siker-történetnek tartja az euró bevezetését, három évvel a közös európai pénznem szlovákiai megjelenését követően még mindig mintegy 4 milliárd szlovák korona van a lakosság és a cégek kezében, így nem meglepő, hogy továbbra is nagy az érdeklődés a beváltás iránt.


A szlovák jegybankot naponta több mint százan keresik fel, akik az otthon talált szlovák koronájukat euróra szeretnék cserélni.Mint a nemzeti bank szóvivője Petra Paurová nemrégen a SITA hírügynökségnek elmondta, 2011-ben több mint 320 ezer bankjegyet és 1,4 millió érmét váltottak be. Az elmúlt évben 35 ezren keresték fel ilyen kéréssel a jegybankot, napi átlagban több mint 140 kérvényt fogadnak. Fokozatosan azonban csökkent a szlovák koronát beváltók száma, hiszen 2010-ben még 27%-kal többen keresték fel a jegybankot ez ügyben, mint tavaly. Egyelőre azokat sem sürgeti az idő, akik szlovák érméket szeretnének visszaváltani, a jegybank az ilyen igényeket 2013 végéig fogadja, a bankjegyeket pedig korlátlan ideig beváltja. A kereskedelmi bankoknál ugyanakkor már a bankókkal sem érdemes próbálkozni, hiszen a pénzintézetek a szlovák érméket csak 2009 közepéig, a bankókat pedig 2009 végéig vették át. A nemzeti valuta euróra váltásánál az egyes országok más-más határidőket szabtak. Míg Belgium, Németország, Spanyolország, Luxemburg és Írország a korábbi nemzeti valutájának a bankjegyeit korlátlan ideig visszaváltja, a franciák például ezt csak 2012. február 17-éig tehetik meg, utána a korábbi frankok értéktelen papírdarabokká válnak...

 

 

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fákat ültettek a Zöld Pardon helyére
A szórakozóhely tavasszal már nem nyit ki
PÉNZTÁRCA
Gyorsabban bankolhat
Az eurót már hamarabb megkaphatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újranyílnak a kínai Expo pavilonjai
Először bezárják a sanghaji világkiállítás épületeit
RECIKLI
Vulkánon sül a husi
Meghökkentő étterem Lanzarotte szigetén
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Bármelyik csődörrel elbánik

Szófelhő / Archív