Budapesttől Kínáig és vissza

Bozsó Bianka kalandos élete

[Dósa Judit] publikálva: 2019-01-03 08:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A leginkább egy ír manótündérre emlékeztető, életvidám Bozsó Bianka olyan nő, aki többször megjárta már azt a bizonyos utolsó utat. Eddig mindig visszajött, és továbbra sem szándékozik távozni.


Az egyik legjellemzőbb tulajdonsága, ami 18 éves kora után Kínáig röpítette Biát, nem más, mint a tudásszomj. A messzi Keleten államközi ösztöndíjjal tanult, de sajnos mikor hazatért a kalandból elkezdődtek a gondok. Először pajzsmirigy túlműködéssel, majd endometriózissal diagnosztizálták, kiderült, hogy mindenképp műteni kell. A műtét során azonban véletlenül belevágtak a vastagbelébe. Bia még saját lábán tudott hazamenni a kórházból, de csakhamar életmentő műtétet kellett rajta végezni. Végül, hogy a sérült bélszakasz be tudjon gyógyulni, egy „kolosztómával lett gazdagabb”, ahogy ő fogalmazza. Így mesél a műtétekről, az átélt sokkról: „Ez az „élmény" nagyon sok mindenre tanított meg. Azóta kevesebbet stresszelek és bosszankodok a mindennapi apróságokon, és jobban megbecsülöm a mindennapi dolgokat, amiket előtte adottnak vettem.”

Bianka végül egy blog írásába fogott, ami először „csak” önterápiának indult, mára azonban rájött, a másokon való segítés a fő missziója. Ahogy mondja, Magyarországon rengeteg a tabu, így a sztómás létet is tabuk övezik. Ezen szeretne változtatni nyílt, közvetlen hangú blogjával, hogy oldja a szégyenkezést és a félelmeket. Kórházban is szokott friss betegeket látogatni, hiszen sokszor csak annyi kell a jobb közérzethez, hogy a rémült, frissen műtött emberek ne érezzék magukat egyedül ebben a helyzetben.

Ma már úgy érzi, kezd visszatérni belé a műtétek közben elveszett tűz és készen áll arra, hogy nyomot hagyjon a világban! Rengeteg hely és tanulnivaló van még a bakancslistáján, és a válasza arra, hogy fél-e még bármitől is: „A legrosszabb már majdnem megtörtént velem, úgyhogy nem félek semmitől!”

Fotók: Rádi Péter, Torma Dávid

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bábkészítőből bluesénekes

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sokezer poronty megmenekül
Alagút a békamenetnek
PÉNZTÁRCA
Nyugdíjra készülő fiatalok
A válság átrendezte az értékeket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Így védheted iPhone-odat és a természetet!
Környezetbarát tokok az új mobilhoz

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I.
2019.08.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia II.
2019.08.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I. ism.
Közösség
Nap lánya

Forróvérű színésznő

Szófelhő / Archív
--