Ma adják át a leghosszabb hidat

Kínát köti össze Makaóval és Hongkonggal

[Kail] publikálva: 2018-10-23 10:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az 55 kilométeres hidat 9 évig építették.


Maga Kína elnöke, Hszi Csin-ping is ott lesz a keddi átadó ünnepségen, Hongkong és Makaó magasrangú tisztviselőivel együtt. A közlekedés szerdától indul meg a hídon, amit 20 milliárd dollárból építettek, kilenc éven keresztül.

a híd tervezésekor fontos szempont volt, hogy ellenálljon az óránként 200 kilométeres széllökéseknek is és kibírjon egy 8-as erősségű földrengést vagy akár egy ütközést egy 300 ezer tonnás hajóval. Felépítéséhez 400.000 tonna acélt használtak fel, ami 4,5-szer több, mint a San Franciscó-i Golden Gate hídhoz használt acélmennyiség. A híd négyről egy órára rövidíti az utazást a metropoliszok között. 55 kilométeres hosszából 6.7 kilométert tesz ki egy víz alatti alagút.

A projekt jelentősége azért is nagy, mert összekapcsolja az ázsiai gazdasági és pénzügyi nagyvárosokat a dél-kínai Kuangtung tartomány fejlődő területével. Bírálói szerint azonban megváltozhatja Hongkong szerepét és helyzetét – sokan tartanak a túl erős integrációtól Kínával. Vannak, akik a kínai turistaáradatnak sem örülnek: 2016-ban 56.7 millióan érkeztek, vagyis nyolcszor többen, mint ahányan ott laknak. A híd által pedig ez a szám rohamosan nőhet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet rosszabb, mint gondolnánk
Mit találtak a Déli-sarkon?
PÉNZTÁRCA
LeBron James újabb egymilliárd dollárja
A Nike-tól érkezik a hatalmas összeg
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1.
2023.09.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Malawi 2.
2023.09.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--