Kiválóan diplomázott
[Ujvári] publikálva: 2018-09-27 11:50:00 | Nyomtatás
Debra Lynn Messing amerikai színésznő számára az ismertséget az NBC Will és Grace című sorozat hozta meg, amiben címszerepet játszott.
A New York-i Brooklyn-ban született Messing zsidó származású, ősei Lengyelországból és Oroszországból emigráltak az Egyesült Államokba. Már gimnáziumi évei alatt számos produkcióban játszott és énekelt. Szülei - miközben ösztönözték, hogy álmát megvalósítva színésznő legyen, - arra kérték, hogy, mielőtt a pályára lépne, végezze el a bölcsészettudományi tanulmányait az egyetemen. Ezt meg is tette, jeles diplomát szerzett a Brandeis Egyetemen, ahol a felvett kurzusainak háromnegyede nem színjátszás volt.
A diploma megszerzését követően, különböző szerepekben tűnt fel, számos televiziós sorozatban játszott, míg ügynöke meg nem mutatta neki a sikert meghozó Will és Grace forgatókönyyvét. Alakításáért bezsebelt hat Golden Globe díjat és öt Primetime Emmy-díjat, amivel a főműsoridőben sugárzott amerikai televíziós műsorokat jutalmazzák. Legutóbb, a Keresés című mozifilmben tűnt fel, amiben Rosemary Vick nyomozó szerepét kiválóan alakította.
Photo: James White
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök