Ilyen a Viszkis párja

Móga Piroska alakítja a bankrabló szerelmét

[superadmin] publikálva: 2018-01-10 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha valaki eddig nem ismerte volna, a tudatlansága már nem tart soká. November végén a mozikban lesz Antal Nimród filmje, A Viszkis, amely az életet igencsak élvező bankrabló kalandjairól szól. Az előzetesek szerint a sok erőszak mellett látható lesz majd egy gyönyörű magyar színésznő is, Móga Piroska (27), aki a Viszkis párját alakítja.


Piroska - vagy ahogy a barátai hívják, Piri – hamar beleszeretett a színészkedésbe, és már gyerekkorában fellépett színdarabokban, majd tizenhat évesen az első filmszerepét is megkapta. A korai sikereket komoly kudarcok is követték, hiszen – meggyőző előélete ellenére - kétszer is elutasították a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről. Mindnyájunk szerencséjére nem adta fel, és végül Kaposváron megkapta a szükséges szakmai képzést. Azóta szinte megszámlálhatatlanul sok színházi szerepet kapott a bájos, fiatal nő, de valamiért a filmeseknek kevésbé keltette fel az érdeklődését. Antal Nimród viszont remekül választott, amikor filmje egyik főszereplőjének kérte fel Piroskát, és már az előzetesekből könnyen megjósolható, hogy a nézők imádni fogják a tehetséges művésznőt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eszkimószex
Szex kölcsönbe
RECIKLI

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap lánya

Mint egy hurrikán

Szófelhő / Archív
--