Itthon is adhatnak már vouchert az irodák

Az utazási előleg visszafizetése helyett

[Kail] publikálva: 2020-05-28 17:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Erről most jött ki a kormányrendelet.


Mint korábban írtunk róla, ezzel a megoldással vélhetően elkerülhette volna a csődöt a hónap elején bezárt jó nevű utazási iroda, a Robinson Tours.

A mostani kormányrendelet szerint a rendkívüli helyzetre tekintettel a hazai utazási irodák az azonnali visszafizetés helyett vouchert is adhatnak az utasaiknak a lemondott vagy meghiúsult utak esetében. A voucher mindazonáltal nem tehető kötelezővé, a vagyoni biztosíték viszont kiterjed rá. A döntés hátterében a Turizmus Online szerint az Európai Bizottság állásfoglalása áll, miszerint a Bizottság a kötelező vouchert nem fogadta el, sőt felhívta a figyelmet, hogy kötelezettségszegési eljárást is vonhat maga után az egyes EU országok ettől eltérő rendelkezése.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a mai kormányinfón így beszélt erről: augusztus 31-ig ha a koronavírus-járvány miatt az utazásszervező lemondja az utazást, vagy a járvány miatt lehetetlenné válik az út, akkor a befizetett előleg, díj visszafizetése helyett lehetőség van utalvány kibocsátására.

A szóvivő hozzátette, az utalványok főszabály szerint 2021. augusztus 31-ig lehetnek érvényesek, de közös megállapodással ettől el lehet érni. Eladni nem lehet az utalványokat, de átruházhatók.Ebben az esetben az utazónak 15 napja van nyilatkozni arról, elfogadja-e az utalványt. Ha nem, a befizetett pénzt vissza kell utalni neki - ismertette a kormányrendeletet.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mit üzennek a világsztárok Budapestről?
A hírességek lábnyomába jönnek a rajongók
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--