Kitálal egy luxusjacht stewardesse

Magángép ment a táskáért

[Kail] publikálva: 2018-09-01 12:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A fedélzeten dolgozóknak nincs könnyű dolguk, hiszen olykor lehetetlennek tűnő helyzeteket kell megoldaniuk, de ezért busásan meg is fizetik őket.


Milliárdokat érő luxusjachtok töltik meg nyaranta a Francia Riviéra, az Amalfi-part, Görögország és Dalmácia kikötőit, nem ritkán szupersztárokkal, a világ elitjébe tartozó üzletemberekkel, gazdag örökösökkel – és az ő ellátásukért felelős személyzettel. A CNN-nek egy 25 éves, stewardessként dolgozó nő mesélt munkatapasztalatáról, a jachtokon zajló életről, amelybe most így betekintést nyerhet a szélesebb közönség is.

Gemma Hulbert hét éve dolgozik vezető stewardessként luxusjachtokon, az általa betöltött pozíció azonban sokkal több munkaterületet foglal magában, mint azt elsőre gondolnánk. A jachtokon a  személyzet ugyanis egyszerre látja el a pincérek, takarítók és olykor a jógatanárok munkáját, de ők felelnek az utasok szórakoztatásáért és a koktélok keveréséért is. A különleges kéréseken a fiatal nő már meg sem lepődik, hiszen furcsábbnál furcsább dolgokkal állnak elő a luxushoz szokott vendégek. Egyszer például az egyik utas azt kérte, hogy a fürdővizet Fiji ásványvízzel és egy fél csésze babaolajjal öntsék fel, ő ugyanis csak ebben volt hajlandó fürdeni.

“Az is megtörtént egyszer, hogy az egyik vendég egy vintage Hermes táskát vásárolt az Egyesült Államokban, amelyért aztán magángépet küldtek Monacóból, hogy a hölgy azzal jelenhessen meg a következő napi gálán” – mondta a stewardess a CNN riporterének.

A dolgozóknak 24 órás készenlétben kell lenniük és a szabadnapot is elfelejthetik. A busás fizetés azonban kárpótolja őket: 2700 és 9000 dollár körüli összeget keres a személyzet beosztástól és a jacht méretétől függően és ebben még nincs benne a borravaló. Kiadás pedig szinte nincs is, mivel az ételt és a szállást is a hajókon kapják. Idegileg azonban rendkívül megterhelő a feszített munkatempó és a folyamatos készenlét, így sokan csak pár évig bírják a hajtást, aztán más területen helyezkednek el.

A privát jachtokon nemcsak maguk a tulajdonosok, hanem magas presztízsű vendégek, közismert sztárok is is megfordulnak, akik olykor kibérlik vagy kölcsön kapják a milliárdokat érő csodákat. A legtöbb luxusjacht-tulajdonos azonban leginkább az üzleti életből kerül ki. Ők befektetéseiknek köszönhetően megengedhetik maguknak a fényűző életmódot, és a luxusjachtok fenntartását – beleértve a kívánságaikat teljesítő személyzetet is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fotózkodj fehér cápával!
Hihetetlen szerencséjük volt
PÉNZTÁRCA
Magyar bírságot kapott a Facebook
Ez az eddigi legnagyobb összegű
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Felejtse el a buszjegyet!
Ingyenes lesz a tömegközlekedés Luxemburgban
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--