Már Shanghaj sem lesz elérhető

Felfüggesztik a közvetlen budapesti járatot

[Kail] publikálva: 2020-02-03 15:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A közvetlen Sanghaj-Budapest járatot is felfüggesztette a Shanghai Airlines, a társaság Boeing 787-esei február 10. és március 31. között nem közlekednek az útvonalon - közölte a Budapest Airport az MTI-vel.


A légitársaság a múlt héten már törölte a hsziani és csengtui megállóval, szintén Sanghaj és Budapest között közlekedő járatát március végéig.

Szombaton a Hainan Airlines is közölte, hogy február 7-e és március 28-a között nem repül Csungking és Budapest között.

A törléssel így már csak az Air China hetente háromszor közlekedő Peking-Minszk-Budapest-Peking járata maradt, amellyel közvetlenül elérhető maradt Kína. A törlések előtt heti 11 járat repült a két ország között.

A Budapest Airport folyamatos kapcsolatban áll mind a közvetlen kínai járatokat üzemeltető, mind az átszállással kínai úticélt kínáló európai légitársaságokkal, amelyek a hatóságokkal közösen jelenleg is vizsgálják a biztonságos üzemelést. A közvetlen kínai légijáratok üzemelésének felfüggesztését a kínai vagy a magyar hatóságok, illetve a légitársaság rendelheti el.

Az érintett, már repülőjeggyel rendelkező utasoknak a légitársaságnál kell érdeklődniük, hogy mikorra foglalhatják át utazásaikat, vagy hogyan kaphatnak visszatérítést.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szeretnek minket a tatárok
A tatárjárásra baráti látogatásként tekintenek vissza
RECIKLI

Itt a nyár!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.06.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Új úti célok koronavírus után
2021.06.29. 10:05 Világszám - Inforádió
Madeira
2021.06.30. 10:35 Világszám - Inforádió
Új úti célok koronavírus után ism.
Közösség
Nap lánya

A divatdiktátor

Szófelhő / Archív
--