Nagypénteken erre emlékeznek a keresztények

Ezen a napon a hívek a szent sír előtt imádkoznak

[Ujvári] publikálva: 2019-04-19 09:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.


A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai), és keresztútjárást is tartanak. Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét. Ezen a napon az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása "az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg". Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét.

A hívek könyörgése után a pap a nagyböjt ötödik vasárnapján, az úgynevezett feketevasárnapon letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik a feszületet, és térdet hajtanak előtte - olvasható az MKPK közleményében.

A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szent sír előtt imádkoznak.

Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus iránt - tették hozzá.

Fotó: FrissMédia/archívum

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2024.10.26 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2024.10.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--