Pénteken indul a nagy fővárosi rumli

A Belvárosban kezdődik

[Kail] publikálva: 2017-02-23 13:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pénteken Budapesten megkezdődik a lomtalanítás. Először az V. kerületben kell felkészülni a kacathegyekre és a járdákat ellepő szemétre, a profi kincsvadászokra.


Több mint 800 ezer budapesti háztartást szabadítanak meg a lomoktól az elkövetkező hetekben a Fővárosi Közterület-fenntartó emberei. Hogy hozzánk mikor jönnek, azt 7-10 nappal korábban levélben közlik velünk. De mi magunk is meg tudjuk nézni a cég honlapján.

Amitől megszabadulhatunk ilyenkor, azt is sorolják a szakemberek. Tehát a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat lehet kihelyezni, nem készíthető ki viszont a nap mint nap képződő szemét, ipari, mezőgazdasági, szolgáltatatási hulladék, veszélyes hulladék, építési törmelék, gumiabroncs, gépjárműroncs, zöldhulladék, szénpor, hamu, föld, továbbá elkülönítetten gyűjthető üveg, papír, műanyag és fém hulladék.

Azt sem árt tudni, hogy a lomok elszállítása után a vállalat csak az utat tisztítja meg. A járdákat nekünk kell. Ami nem lesz könnyű, hisz a lomhalmokat mindig széttúrja valaki.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Budapest film-főváros lett

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
Ez már fáj - Ismét drágulhat a benzin
7 forintos áremelkedést sem lehet kizárni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ez a nyaralás más lesz
Felejtse el a svédasztalt az idén
RECIKLI
A magyar műanyag Kínába megy
Saját szemetünket hordjuk, ha kínai ruhát veszünk

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

2. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

3. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

4. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

5. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

6. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

7. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

8. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

9. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

10. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Ő már randizott Braddel

Szófelhő / Archív
--