Csak ülőhelyek lesznek a koncerten
[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-22 12:36:00 | megtekintve: 2319 | Nyomtatás
Novemberben Budapesten ad koncertet Sade. A soul, rhythm & blues és dzsessz keverékével a nyolcvanas években sikert sikerre halmozó brit énekesnő és csapata a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Ez azt jelenti, hogy a szervezők legalább 8000 emberre számítanak.
Tavaly megjelent, Soldier of Love című albumát, illetve az azt bemutató, 2011-es tavaszi turnét kedvező sajtóvisszhang és közönségreakció kísérte, ezért az énekesnő bejelentette, hogy ősszel újabb koncertekkel tér vissza Európába, és ennek keretében lép fel Budapesten is - közölte a szervező az MTI-vel.
Sade ezen turnén életében először lép fel Finnországban, Oroszországban, Lengyelországban és Horvátországban is.
Sade Adu hosszú kihagyás, egy évtizednyi szünet után indult turnéra, amelyet eddig 21 városban több mint 150 ezer ember láthatott. Az általában kétórás előadás során a régebbi nagy slágerek - köztük a Smooth Operator, a Love Is Stronger Than Pride, a No Ordenary Love - mellett a tavalyi album dalai is megszólalnak. Az immár 52 éves nigériai származású brit énekesnőt ma is azok kísérik, akik korábban: Stuart Matthewman basszusgitáros, aki Sade szerzőtársa is, Paul Denman billentyűs és Andrew Hale dobos.
Sade eddig négy Grammy-díjat kapott: az elsőt 1986-ban mint a legjobb új előadó, 1994-ben a legjobb rhythm & blues előadó lett a No Ordinary Love-val, 2002-ben a Lovers Rock lett a legjobb pop album, végül idén a Soldier of Love című dalért ismét a legjobb r&b előadó díját vihette haza.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége
Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott
2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők
77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve
Itthon is kapható lesz az abortusztabletta
4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát
Művészeti iskolások különös alkotása
5. Múmia futamította meg a betörőt
A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat
6. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Sportlady külföldön