Tartsuk meg húsvéti szokásainkat

A járvány idején is

[Ujvári] publikálva: 2020-04-10 16:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Húsvétkor hagyományosan magasra hág a jókedv. Kel a pogácsatészta, sül a sütemény, ínycsiklandó sonkaillat száll a levegőben, és természetesen a finom csokoládé sem hiányozhat. Gyakoriak a kerti partik, a vidám kirándulások, egyik szabadtéri program a másikat éri, hétfőn pedig minden a locsolkodásról szól. Nem árt azonban tudatosítanunk magunkban, hogy idén mindannyiunk által ismert okok miatt le kell mondanunk a móka javáról.


A húsvéti időszakra az önkormányzatok a kijárási korlátozás szabályait szigoríthatják. Ennek célja megakadályozni, hogy egyes területek gyülekezőhelyekké váljanak, ahol a vírus terjedése felgyorsulhat, illetve olyan települések "fertőződjenek meg", amelyeken eddig nem vagy csak minimális számú fertőzött volt - közölte Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken.

A húsvéti hétvégéken korábban is fokozott ellenőrzéseket tartott a rendőrség az ittas vezetők kiszűrése érdekében, ezúttal azonban a kijárási korlátozások betartatása a fő cél. Hozzátette, előfordulhat, hogy választ kell adni a rendőrök kérdésére: miért hagyták el az otthonukat az emberek? Ha pedig ezt nem alapos indokkal tették, akkor figyelmeztetésre, helyszíni bírságra vagy akár feljelentésre is számítani lehet.

Azaz, aki idén akármilyen jó szándékkal is, de átmegy szeretteihez, hogy egy tréfás versike elmondását követően megóvja a lányokat és hölgyeket az elhervadástól, majd poharazgasson, falatozgasson egy kicsit, az emberi életeket tesz kockára. Ugyan a többség esélyesen tünetek nélkül, vagy enyhe kellemetlenségekkel átvészeli a kórt, az idősek és a krónikus betegek rizikófaktora igen magas. Így bármennyire is csalogató kimenni piknikezni egy tavacskához, vagy hétvégi házunkban tölteni ezt az időszakot, jobban tesszük, ha otthon maradunk.

Ez elsőre hallatlanul lelombozó lehet, holott ez távolról sem jelenti azt, hogy teljesen le kell mondanunk a megszokott menetrendről.

A kulcs az, hogy uralkodjunk magunkon, és ne szegjük meg az előírásokat. A velünk egy háztartásban élőkkel kedvünkre ünnepelhetünk! Íme a tippek, hogyan!

1. Teremtsünk ünnepi hangulatot: díszítsük a lakást épp úgy, mint a járványt megelőzően szoktuk húsvétkor. Ettől biztosan jókedvünk lesz! Attól, hogy otthon kell maradnunk még körbevehetjük magunkat ünnepi hangulattal.

2. Fessünk tojást: az otthoni tojásfestést ne hagyjuk ki idén sem! Hiszen nem kell sok minden hozzá: tojás és némi plusz idő csupán, plusz a neten rengeteg videót találni, így különböző praktikákat is kipróbálhatunk.

3. Locsolkodjunk: ezt a szokást is megtarthatjuk, ha vannak velünk egy háztartásban élők, nyugodtan öntözzük meg őket, tartva ezt a hagyományt, nehogy elhervadjanak.

4. Vadásszunk ajándékokra: dobjuk fel a hangulatot egy kis ajándékvadászattal. Ide-oda elrejtett apróságokkal még egy kert nélküli lakásban is mosolyt csalhatunk mindenki arcára, és szinte észre sem vesszük, hogy be vagyunk zárva a négy fal közé.

5. Tegyük meghitté: érdemes szem előtt tartani, hogy a modern technikának köszönhetően a kapcsolattartás gyerekjáték. Telefon, Skype, Discord, esetleg más platform: csakis rajtunk áll, hogy mit választunk. A webkameráknak és okostelefonoknak hála pedig fokozhatjuk a meghitt családi összejövetel atmoszféráját. Minimális munkával olyan illúziót teremthetünk, mintha barátaink és családtagjaink valóban ott lennének velünk.

6. Ne várjunk vendégeket: minden lehetséges csatornán jelentsük be, hogy idén nem várunk vendégeket és mi sem megyünk át senkihez. Az ennek dacára panaszkodókat pedig ignoráljuk: ne menjünk át az érintettekhez, és ne engedjük be őket az otthonunkba. Valószínűleg meg fognak sértődni, ám inkább egy futó rossz viszony, mint egy potenciálisan kórházba vagy a temetőbe juttató betegség.

Idén tehát egy meglehetősen furcsa húsvétunk lesz, de ez az ára annak, hogy minél előbb legyőzzük a láthatatlan fenyegetést, és minden visszatérhessen a megszokott kerékvágásba.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra kinyit a világ legveszélyesebb útja
Nem árt sietni, a jegyeket viszik, mint a cukrot
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--