Visszatér Magyarországra az ír fapados

Már 10 euroért is repülhetünk!

[superadmin] publikálva: 2012-01-24 14:13:00 | megtekintve: 1886 | Nyomtatásprint

hírkép

Másfél éves tárgyalás eredményeképpen visszatér Magyarországra Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair. Egyelőre öt úti cél szerepel a járatok között.


Úgy látszik, mégis van olyan kérdés, amiben Magyarországgal meg lehet egyezni - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés Turisztikai és Sportbizottságának elnöke a mai sajtótájékoztatón, ahol az ír légitársaság visszatérését bejelentették. Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója elmondta, szívesen jöttek vissza Budapestre és ezt az eseményt különleges kedvezményekkel is megünneplik.

Az öt új járat révén igazán olcsón lehet majd repülni Bristol, Dublin, Birmingham, London, Bologna repülőtereire. Az olimpia évében várhatóan hatalmas lesz majd a hazai érdeklődés az írországi és angliai utazások iránt. Mint azt Horváth Gergely a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte, turisztikai szempontból is hatalmas siker, hogy sikerült az Európában a legtöbb utast szállító fapados légitársaságot visszacsábítani. A most beinduló járatok kiemelten fontos desztinációkkal kötik össze Magyarországot és évente legalább 200.000 vendégéjszakát jelentenek a hazai szálláshelyek számára.

Michael O'Leary elmondta, jól haladnak a tárgyalások az új fejlesztésű kínai repülőgépek beszerzésére is. A Ryanair 2016-tól ezáltal tovább bővítheti meglévő 250 db-os légiflottáját. A fapados cég az új járatokon, február folyamán különleges kedvezménnyel kínál utakat, akár már 10 euróért is.

Kattints ide, töltsd ki a kvízt és nyerd meg az ingyen jegyet és szállást a futball eb-re.
© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Még mindig nagy a baj Japánban
Fukusimában most a hűtővízzel van a gond
PÉNZTÁRCA
Kisautó 700 ezer forintért
Az indiai jármű állítólag négyszemélyes
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyarosch botrány a hegymászók körül
Erőss Zsolték visszatértek a tragédia után
RECIKLI
Tésztát esznek a ciprusiak,az Újpest zumbázik
Megkapta védjegyét a telki sporthotel
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Sportlady külföldön

Szófelhő / Archív
--
BEZÁRÁS

Tudáspróba - válaszolja meg a lehető legpontosabban a kérdéseket!

A kérdésekre adott válaszok elküldésével elismeri, hogy a játékszabályzatot (itt olvashatja el) elolvasta és a benne foglatakat megértette. Egy napon, egy feladótól csak egy választ fogadunk el.
Válaszok beküldése!