Elhunyt szeretteinkre emlékezünk
Mindenszentek és halottak napján
[Ujvári] publikálva: 2019-11-01 08:03:00 | Nyomtatás
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végén. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) által fenntartott temetőkben hosszabb nyitvatartással, reggel 7-től 20 óráig, a temetői irodákban pedig ügyelettel várják az emlékezőket.
A közutakon és a temetők környékén fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.
A katasztrófavédelem a tűzesetek, a mentőszolgálat a balesetek megelőzésére figyelmeztetett.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb budapesti temetők felé rendkívüli járatokat indított.
A Rákoskeresztúri új köztemetőbe csütörtöktől a szombati zárásig díjmentesen lehet autóval behajtani. A többi temetőbe ezeken a napokon tilos gépjárművel bemenni, csak az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőket szállító járműket engedik be - az Angeli úti és a Tamás utcai temető kivételével -, ha ezt a gyalogosforgalom lehetővé teszi.
A két leglátogatottabb sírkertben, a Rákoskeresztúri új köztemetőben és a Farkasréti temetőben az idén is tartanak világi és ökumenikus megemlékezést, ezeken három történelmi egyház (katolikus, református, evangélikus) képviselői várják közös imára az emlékezőket.
A várható nagyobb ügyfélforgalom miatt a temetői irodákban pénteken és szombaton 8 órától 18 óráig, vasárnap pedig 8 órától 13 óráig tartanak ügyeletet.
Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás