Hosszú Katinka az aranygéppel érkezett

Fogadták az olimpiai bajnokokat

[seifert.p] publikálva: 2016-08-24 11:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak.


Az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.



Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat.



Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött Syma Csarnokban. Több ezren voltak jelen. A magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.

Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
E-kártya a cafeteriában
Annyit fizet, amennyit költ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen bombanők az önkéntesek Moszkvában!
Mindenkivel szelfiztem, akitől információt kértem
RECIKLI
Gurul a pillepalack is
Zöldautó a Fordtól

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--