Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel

Egy hét alatt fejlesztették

[Kail] publikálva: 2020-03-30 13:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Mercedes Forma-1-es csapata is segített angol kutatóknak, hogy egyetlen hét alatt fejlesszenek légzéskönnyítő eszközt az új koronavírustól megbetegedett pácienseknek - adta hírül a BBC hírportálja.


A University College London (UCL) mérnökei, az egyetemi klinika és a Mercedes csapata alkotta meg az eszközt, amely lélegeztetőgép nélkül szállít oxigént a tüdőbe. A CPAP (folyamatos pozitív nyomású lélegeztetés) elnevezésű eszközt eddig is használták a kórházak, de nincs belőlük elég. Kínában és Olaszországban az új koronavírus okozta Covid-19-ben szenvedő páciensek kezelésére használták.

Az új készülékekből negyvenet már kiszállítottak az UCL klinikájának és három másik londoni kórháznak. Ha minden jól megy, jövő héttől akár napi ezer darabot is gyárthat belőle a Mercedes-AMG-HPP motorgyár, a hatósági engedélyt már megkapta a készülék.

"Orvosi műszerek fejlesztése általában évekig tart, most azonban napok alatt megoldottuk, mivel egy egyszerű, már létező eszközből indultunk ki, amit visszamodelleztünk, hogy gyorsan és nagy tételben lehessen gyártani" - mondta el a BBC-nek Rebecca Shipley, az egyetem gyógyászati műszaki intézetének igazgatója.

A "visszamodellezés" azt jelenti, hogy egy létező CPAP eszközt lemásoltak és módosítottak, hogy tömeggyártásra alkalmassá tegyék.A lombardiai helyzetről szóló első jelentések szerint a betegek mintegy felét, akiknek CPAP-műszerrel segítettek, nem kellett a lélegeztetőgépre tenni.

Közben brit ipari, technológiai cégek és mérnökirodák - köztük az Airbus, a Ford a Rolls-Royce és a Siemens - együttműködésével megalakult a VentillatorChallengeUK elnevezésű konzorcium, hogy lélegeztetőgépeket gyártson a brit egészségügyi szolgálat (HNS) számára, amely már több mint 10 ezret rendelt, bár a hatósági jóváhagyásra még várni kell. A gyártást a jövő héten kezdenék.

A lélegeztetőgépek hiánya máshol is kreatív megoldásokra készteti az orvosokat. Olaszországból származik az az ötlet, hogy búvármaszkok segítségével lélegeztessék a betegeket. Idő közben Belgiumban már klinikai teszteket terveznek az eszközzel.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Forma 1 - Bottas első győzelme

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--